kapubanner for mobile

Trump: A sokszínűségi kormánytisztviselőket kötelező szabadságra küldték, szerda estére az irodáikat is be kell zárni

Donald Trump amerikai elnök újonnan hivatalba lépő adminisztrációja nem késlekedett, elrendelték a szövetségi sokszínűségi (DEI) programok szerda estig történő leállítását, írja a New York Times.

A Trump-kormányzat kedden elrendelte, hogy a szövetségi ügynökségek sokszínűséggel, esélyegyenlőséggel és befogadással kapcsolatos erőfeszítéseit felügyelő tisztviselőket adminisztratív szabadságra kell küldeni, egyben meg kell kezdeniük az irodáik bezárására irányuló lépéseket is szerda estig.

A szövetségi személyügyekért felelős hivatal feljegyzésében a minisztériumok és ügynökségek vezetőit arra utasították, hogy szerdán 17 óráig távolítsák el a DEI feladatokat ellátó tisztviselőket. Ezeket az alkalmazottakat azonnali hatállyal, fizetett adminisztratív szabadságra küldik. A szövetségi hivataloknak pedig január 31-re el kell készíteniük a létszámcsökkentési tervüket, írja a New York Times

Az utasítás szerint az ügynökségek vezetőinek tájékoztatniuk kell a D.E.I. tisztviselőket arról, hogy az irodákat bezárják, valamint kikérdezik őket arról is, hogy vannak-e még folyamatban esetleg "álcázott" erőfeszítések a program érdekében.

Az utasítás minél gyorsabban és hatékonyabban kíván érvényt szerezni a Trump elnök által a beiktatása után aláírt elnöki rendeletnek, amely a szövetségi sokszínűségi törekvések felszámolására vonatkozott. Egy kedden kiadott új végrehajtási utasításban Donald Trump arra ösztönözte a magánszektort is, hogy kövesse a szövetségi kormány példáját, és „vessen véget az illegális D.E.I.-diszkriminációnak és preferenciáknak, és tartsa be az összes szövetségi polgárjogi törvényt”. Ezt egyébként néhány cég már korábban, magától is megtette

New York Times

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen

A friss diplomások számára egyre fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya és a mesterséges intelligencia miatt is aggódnak. Teljes cikk

Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk