"Túlkínálat" miatt ezrével kényszerülhetnek külföldre brit orvosok
Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló "orvostúlkínálat" miatt - írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet.
Mindeközben azonban valószínűtlen, hogy a költségvetésből fenntartott, mindenki által ingyenesen igénybe vehető állami egészségügyi szolgálat (NHS) béralapja ennek megfelelő mértékben bővülhetne, hiszen az NHS-nek a kormány által kitűzött cél alapján összesen 40 milliárd font (14 ezer milliárd forint) költségmegtakarítást kell elérnie ugyanebben az időszakban.
Ebben a helyzetben a szakorvosi állásokra pályázók esetleg arra kényszerülhetnek, hogy Kelet-Európában keressenek állást - idézi a szombati Financial Times a szakértői elemzést.
A jelentést összeállító munkapiaci kutatócég, a Centre for Workforce Intelligence vezérigazgatója, Peter Sharp a lapnak elmondta: a brit kormány EU-szintű tárgyalásokat folytat "egyfajta irányított munkaerő-áramlási programról", amelynek keretében a frissen végzett brit orvosok egy-három évig terjedő időszakra olyan országokban vállalnának munkát, amelyekben orvoshiány van.
A legnagyobb üresedési ráta az orvosi szakellátásban jelenleg a kelet-európai országokban mutatkozik - írta szombaton a Financial Times. A lap által idézett jelentés szerint a brit szakorvosjelöltek számára a másik lehetőség az, hogy a képzettségüknek megfelelőnél jóval alacsonyabb bérezésű orvosi állásokat fogadnak el a brit állami egészségügyben.
A brit állami egészségügyben foglalkoztatott szakorvosok éves javadalmazása a Financial Times adatai szerint jelenleg átlagosan 108 ezer font (csaknem 40 millió forint).
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?