kapubanner for mobile

Ugrik a parlamenti képviselők egy havi fizetése

Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk a munka törvénykönyve módosításának parlamenti szavazásakor tanúsított magatartásuk miatt.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta, nem értenek egyet Kövér László azon döntésével, hogy meg akarja vonni ellenzéki képviselők teljes havi fizetését. A házelnök önkényesen döntött, kettős mércét alkalmaz - hangoztatta.

Cáfolta az Országgyűlés elnökének indoklását, hogy az ellenzéki képviselők a parlament december 12-i ülésnapján erőszakot alkalmaztak és megsértették a Ház méltóságát. Szerinte ezt a logikát követve a megbüntetett képviselők között kellene lenniük a kormánypárti politikusoknak is, akik - mondta - akadályozták az ellenzéki képviselőket a mozgásban, sőt lökdösték is őket.

Hozzátette: nem az ellenzékiek sértették meg a parlament méltóságát, hanem az az ülést vezető fideszes alelnök, aki nem engedte lefolytatni a "rabszolgatörvény" vitáját.

A házbizottság csütörtökön foglalkozik a házelnöki javaslattal. Az MTI érdeklődésére kedden az Országgyűlés Sajtóirodája azt közölte, hogy Kövér László házelnök 29 ellenzéki képviselő egyhavi tiszteletdíjának megvonását javasolja, mert a tavaly december 12-i ülésnapon megsértették az Országgyűlési törvényt azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegettek, arra hívtak fel, vagy más kivezettetését akadályozták.

További kilenc képviselő esetében az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartás miatt, illetve a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegése miatt a házelnök a tiszteletdíj egyharmad havi megvonását javasolja.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek