kapubanner for mobile

Új főtitkár a Stabilitás Pénztárszövetségnél

Dr. Juhász Istvánné, a PSZÁF egyik korábbi vezetője 2008 áprilisától Magyarország legnagyobb pénztárszövetségénél folytatja munkáját.

Dr. Juhász Istvánné 2008. április 7-től a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkáraként folytatja pályafutását. A pénztári szektorban több mint 14 éves tapasztalattal rendelkező szakember nevéhez fűződik például a Hungária Biztosítónál az önkéntes nyugdíjpénztár megalapítása, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyeletének elnökhelyetteseként pedig aktív közreműködője volt az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és magánnyugdíjpénztárak jogszabályi környezete kialakításának.

Jelenlegi pozíciójának betöltését megelőzően négy éven át a PSZÁF Biztosítási és Pénztárfelügyeleti Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként hozzá kapcsolódik a Pénztárkonferenciák megszervezése mellett a Biztosítási Konferenciák bevezetése is.

"Új pozíciómban elsődleges célom, hogy a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak valamint a magánnyugdíjpénztárak legnagyobb érdekképviseleti szervének főtitkáraként elősegítsem az egységes, szakmai érdekképviseletet, ezzel is erősítve a Pénztárszövetség szakértő szerepét. Ezt elsősorban a közös szakmai érdekek összehangolásával, a hazai és nemzetközi szervekkel való együttműködéssel, szakmai programok, konferenciák szervezésével kívánom elérni" - nyilatkozta Dr. Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.

Elmondta továbbá, hogy személyes törekvései maximálisan egybevágnak a Stabilitás Pénztárszövetség céljaival, mint például a felügyeleti és más szervekkel való szoros együttműködéssel, a hatékony érdekképviselettel a különböző szakmai fórumokon, a tagok és a megtakarítások védelmének elősegítésével, továbbá a Stabilitás ismertségének, elismertségének növelésével és tagjai számának bővítésével.

Dr. Juhász Istvánné új pozíciójában először 2008. április 14-én, a PSZÁF - Stabilitás Pénztárszövetség egyeztetésen mutatkozik be a szakmának.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek