Új igazgató az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárának élén
Az Electrolux új igazgatót bízott meg a nyíregyházi hűtőszekrénygyár vezetésével. A vállalatnál több mint tizennégy éve dolgozó Karácsonyi Gyula a korábbi gyárigazgatót, Lipták Lászlót váltotta - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Új igazgató került az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárának élére. Karácsonyi Gyula 2008. augusztus 11-től tölti be a gyár vezetői posztját. A feladatkört korábban Lipták László látta el, aki 2008 júliusában távozott a vállalattól.
A logisztikai végzettségű okleveles gépészmérnök több mint tizennégy éve dolgozik a vállalatnál. Az Electroluxhoz 1994-ben csatlakozott, ahol logisztikai és termelési vezetőként is dolgozott. Jelenlegi pozícióját megelőzően az Electrolux európai hűtőkészülék gyártásában tevékenykedett nemzetközi projekt vezetőként. A harmincnyolc éves szakember nős, és két gyermek édesapja.
"Igazi kihívásnak tekintem az új munkakört. Hiszem, hogy közös, következetes munkával elérjük kitűzött céljainkat, javítjuk vásárlóink megelégedettségét, és tovább erősítjük gyárunk stratégiai szerepét a hűtőkészülék-gyártás területén." - nyilatkozta Karácsonyi Gyula, az Electrolux nyíregyházi hűtőkészülékgyárának új igazgatója.
A nyíregyházi hűtőszekrénygyárban 2005-ben indult a termelés. Ma már 1700 fő dolgozik három műszakos munkarendben. Az alulfagyasztós kombinált hűtőkészülékek fele nyugat-európai, míg másik fele kelet-közép-európai, főként lengyel, cseh, román, ukrán és magyar piacokon kerül értékesítésre. A 85 millió eurós beruházás révén idén több mint 900.000 darab hűtőszekrény készül Nyíregyházán.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?