Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzínvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak köszönhetően, a jövőben kiemelt szerepet kapnak többek között a radiokémiai fejlesztések - hangzott el pénteken az egyetemen, a DE és a gyógyászati termékekkel foglalkozó vállalat közötti együttműködési megállapodás aláírásakor.
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora ismertette, intézményük és a vállalat közötti kapcsolat a 2017-es évig nyúlik vissza, azóta számos klinikai területen dolgoztak már együtt. Legutóbb a mesterséges intelligencia kapcsán kezdtek közös kutatás- fejlesztésbe, a mostani megállapodás pedig részben ennek a folytatása.
Hangsúlyozta, hogy időközben az onkoterápiában egyre nagyobb teret hódít a teranosztika, azaz a terápia és diagnosztika egyben, és az egyetemnek évtizedes tapasztalata van a diagnosztikus radioizotópok gyártásában és forgalmazásában.
A teranosztikában szintlépés következik be, ugyanis kettős jelölésű diagnosztikus izotópokat kell tudni gyártani, alkalmazni, orvos gyakorlatba bevinni és ez áll az egyetem és a vállalt közötti együttműködés középpontjában.
Kiemelte, annak érdekében, hogy tudjanak a jövőben teranosztikumokat előállítani tervben van már egy biotechnológiai gyár felépítése, amihez már kidolgozták a módszertant is.
Földvári Jutas Szvilen, a GE HealthCare Közép-és Kelet-Európai ügyvezető igazgatója elmondta, a vállalat decemberben ünnepelte 25 éves jelenlétét Magyarországon, de az úttörő munkához további együttműködésekre van szükség, mint a mostani, amely túlmutat a radiofarmakonok (orvosi radioaktív izotópot tartalmazó vegyületek, amelyeket vizsgálat vagy gyógykezelés céljára használnak) fejlesztésén, technológiai együttműködésen, behozva a mesterséges intelligencia alapú innovatív megoldások fejlesztését is. Ismertette, az együttműködésben szerepel még a sugárterápiás kezelés folyamatának egyszerűsítése, felgyorsítása is.
Ferenczi Lehel, GE HealthCare adat és analitikai igazgatója kifejtette, az együttműködésben azt a lehetőséget látják, hogy az onkológiai és teranosztikai folyamatokat az egyetemmel közösen fejlesszék, kipróbálják és egy olyan automatizált folyamatot hozzanak létre, amely leveszi a terhelést az orvosokról.
Kovács Árpád, a DE Klinikai Központ (DE KK) Onkoradiológiai Klinika igazgatója elmondta, már csaknem 4 éve dolgoznak együtt a Ge HealthCare- el, például a betegút menedzsment területén elért tapasztalatokat már a mindennapokban is alkalmazzák és az ehhez tartozó szoftver fejlesztéséhez az egyetem is hozzá tudott járulni.
Szabó Zoltán, a DE Klinikai Központ elnöke kiemelte, éves szinten 4 és fél millió beteget lát el a Debreceni Egyetem Klinikai Központja, ezért is fontos, hogy világszínvonalú terápiás és diagnosztikai eszközökkel dolgozzanak.
Azok a teranosztikai célok, amelyeket most megcéloztak, mint például a célzott daganatterápiás lehetőségek megjelenése a klinikán, csökkenteni fogja a mellékhatásokat és sokkal jobb hatékonyságot fog nyújtani a betegek gyógyításában.
A GE Healthcare Magyarország Kft. 2018 novemberében 3 100 000 forint jegyzett tőkével kezdte meg működését Magyarországon. 2024-ben 55 648 137 000 forint volt a nettó árbevétele a cégnek, amely országos szinten több mint 700 munkavállalóval dolgozik. Irodái Budapesten, Szegeden és Pátyon találhatók.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc