kapubanner for mobile

Új miniszterelnök, új kormány kezd dolgozni Nagy-Britanniában

II. Erzsébet királynő az eddig is kormányzó Konzervatív Párt új vezetőjét, az 59 éves Theresa May eddigi belügyminisztert bízta meg kormányalakítással. Az új miniszterelnök pedig már ki is nevezte az első kormánytagokat.

David Cameron hat év után távozott a miniszterelnöki és a Konzervatív Párt elnöki posztjáról is a brit uniós tagságról megtartott referendum után. A Konzervatív Párt alsóházi frakciója nagy többséggel választotta Theresa Mayt a párt új vezetőjévé, és ennek alapján Cameron azt javasolta a királynőnek, hogy Mayt bízza meg az új brit kormány megalakításával. A palota szóvivője szerda este bejelentette, hogy az uralkodó felkérte a kormányalakításra Theresa Mayt, aki elfogadta a megbízatást.

Ő az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke, Margaret Thatcher után. A miniszterelnök már ki is nevezte külügyminiszternek Boris Johnson, korábbi londoni polgármestert, aki a brit kilépés mellet kampányolt, és a legesélyesebb volt a miniszterelnöki székre is David Cameron után, de végül nem indult a pozícióért. David Davis fogja miniszterként vezényelni a Brexitet, és Amber Rudd kerül Theresa May helyére, a belügyminiszteri székbe.

MTI/BBC
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek