Új összefogás az agrárszakképzésben
Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hét szervezettel csütörtökön Budapesten, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon.
A NAK és a szervezetek megállapodásának aláírását megelőző sajtótájékoztatón ifjabb Hubai Imre, a NAK alelnöke elmondta: a keretmegállapodás rögzíti a vizsgabizottsági névjegyzékbe való bekerülés követelményeit, az egyeztetés formáját a különböző vizsgaszintekről, a vizsgakövetelmények és a szakértői támogatás módszerét.
A megállapodás nem formális, hanem tartalommal megtöltendő keret, amelynek segítségével az összefogásban rejlő lehetőségekkel élve korszerűsíteni lehet a mezőgazdasági szakoktatás különféle területeit – mondta.
A siker érdekében az együttműködő szervezetek kicserélik a szakképzés terén szerzett tapasztalataikat, megosztják egymással eredményeiket.
Az alelnök hangsúlyozta: az együttműködés kölcsönös előnyöket jelent az aláíró szervezetek számára. A nyolc aláíró az együttműködés révén hatékonyabban tudja ellátni a szakképzéshez kötődő feladatait. Egyben közvetlenebb beleszólást is kaphatnak az oktatással, képzéssel, továbbképzéssel, a szakképzéssel kapcsolatos, őket érintő intézkedésekbe.

Az agrárkamarával együttműködő szervezetek: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?