Új pozíció az SAP-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj, kormányzati üzletfejlesztési pozíciót hozott létre az SAP, amelyre Klotz Tamást, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) korábbi főtitkárát nevezte ki- adta hírül az SAP Hungary Kft.
Az új pozíciót a szoftvercég növekvő kormányzati szerepvállalása indokolja. A tavaly óta az ún. KEF (Kormányzati és Ellátási Főigazgatóság) listára kerüléssel átlagosan havonta szerződtek, indítottak el közbeszerzésre kötelezett intézmények technológiai megújítást az SAP megoldásaival.
Klotz Tamás feladata, hogy segítse a közigazgatás digitális átalakulását az SAP nemzetközi legjobb gyakorlataival, és a hazai partnerhálózatában felhalmozott tudásával. A szakember jelentős tapasztalattal bír a menedzsment, és piacvezető technológiák terjesztésében. Dolgozott többek közt a Magyar Posta informatikai igazgatójaként, a Microsoft technológiai igazgatójaként, a Telenor üzleti intelligencia igazgatójaként. Több felsővezetői posztot is betöltött az Oracle-nél. Az IVSZ-nél most is aktív Klotz Tamás két évig látta el a főtitkári tisztséget.
„Örömmel látok munkához, hiszen a közigazgatás átalakításában olyan folyamatok zajlanak, melyhez az SAP technológiája lényegesen hozzá tud járulni”- mondta kinevezése kapcsán az új kormányzati üzletfejlesztési igazgató.
Klotz Tamás társadalmi munkában a VISZ (Vezető Informatikusok Szövetsége), az NJSZT (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság) tevékenységéhez is hozzájárul. A szakember hobbija a sportolás, és a tudomány legújabb vívmányainak nyomon követése.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?