kapubanner for mobile

Új rend a szabadságok kiadásánál

A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.

A Magyar Közlöny 2007. évi, 39. számában közölt új szabályok szerint csökkent az átvihető szabadság mértéke is. A múlt évre járó szabadságok legalább háromnegyed részét még tavaly kellett kiadni, és legfeljebb csak egynegyed részt csoportosíthattak át a munkáltatók különösen indokolt esetben.

Régebben a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átcsoportosíthatta a következő évre a munkáltató, sőt akár az egészet, ha a dolgozó nem használta ki az egynegyed részre vonatkozó jogosultságát. Az átcsoportosított rész kiadására is több ideje volt a foglalkoztatónak, a következő év június végéig, vagy kollektív szerződés esetén akár december végéig is átütemezhette. Mostantól az egynegyed részt is ki kell adnia március végéig, annak átütemezésére különösen indokolt esetben van csak lehetőség.

A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat. Egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre.

Kollektív szerződésben meghosszabbítható a szabadság kiadásának ideje

A kivételesen fontos gazdasági érdekre viszont nem lehet úgy hivatkozni, hogy a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható lett volna. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása ennek ellenére a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

Amennyiben a foglalkoztatónak sikerül megegyeznie a szakszervezettel, akkor a kollektív szerződésben rögzíthetik, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek