Új segélyezési rendszer: három év járulékmentesség a munkaadóknak
Elkészült a szociális tárca koncepciója a segélyezési rendszer korrekciójára. Az előterjesztést a hét második felében kezdik megvitatni a társadalmi partnerekkel. A szakminisztérium nyolcvanezer emberrel és 45 milliárd forint forrásigénnyel számol.
A lap úgy tudja, hogy az alapkoncepció elsősorban társadalompolitikai szempontból közelíti meg a problémát, vagyis nem foglalkozik az adó és a járulék kérdéskörével.
Az Út a munkához program alapkoncepciója kettéválasztja a segélyezettek körét a rendszeres szociális segélyben részesülők és a szociálisan foglalkoztatottak, vagyis rendelkezésre állási járadékban részesülők érintettjeire. Az előbbiek közé sorolják az ötvenöt év felettieket, az egészségügyi okok miatt munkára nem képeseket, a legalább három gyermeket egyedül nevelőket, illetve az önkormányzati rendeletben meghatározott további személyi körbe tartozó érintetteket.
A rendelkezésre állási járadékban részesülő szociális foglalkoztatásban részt vevők közé azok tartoznak, akik munkára készek és képesek, illetve önkormányzati rendeletben nem mentesítettek. Az önkormányzat számukra évente képzési tervvel kiegészített közfoglalkoztatási tervet készít; szociális ellátásuk a felkínált munkalehetőség elutasítása esetén megszűnik. Utóbbiak közül a képzésben részt vevők jövedelempótló támogatásra jogosultak, a közfoglalkoztatásban részt vevők pedig közfoglalkoztatási bérre. Közfoglalkoztatási lehetőség hiányában rendelkezésre állási járadékot kapnak.
Növelni kell a munkahelyek számát is
A tárca alapkoncepciója szerint a foglalkoztatást bővítő elemek közt kiemelt helyen szerepel az a lehetőség, hogy a segélyezettek alkalmazását vállaló munkaadó három éven keresztül teljes járulékmentességet élvezhet - ez kizárólag új munkahelyek létesítése esetén járna. Ugyancsak a foglalkoztatás bővülését célozzák az uniós és hazai forrásból finanszírozott, várhatóan 5-10 ezer személyt elérő munkaerő-piaci programok, s további 2-3 ezer embert érinthetnek az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kínált támogatott foglalkoztatási lehetőségek is. Hangsúlyt kapnak a szociális szövetkezetek, a tranzitfoglalkoztatás, de új munkalehetőségeket remélnek az önkormányzatok közcélú foglalkoztatásból eredő adminisztrációs többletfeladatainak ellátásából is. Utóbbi kapcsán 3000 hellyel számolnak.
A közcélú foglalkoztatás jövő évi forrásigénye körülbelül 45 milliárd forint. A szociális tárca számításai szerint a rendelkezésre álló források alapján 42 ezer ember éves, teljes munkaidős foglalkoztatása valósítható meg; hatórás foglalkoztatás esetén ez a szám 52 ezer fő lehet évente. A koncepcióban szerepel, hogy az uniós támogatással megvalósuló, 150 millió forint támogatási összeget meghaladó beruházások kivitelezése során kötelező lesz a munkaerőigény legalább tíz százalékát nyilvántartott álláskeresőkkel betölteni. Ez a számítások szerint további tízezer fő foglalkoztatását jelentheti. A közmunkaprogram keretében 8-10 ezer, a Start-programok (járulékmentesség) keretében 5-8 ezer fővel számol a szaktárca - ez összesen nyolcvanezer ember.
E mostani alapkoncepció a korábbiakhoz képest abban is más, hogy a 120 órás közcélú foglalkoztatásnál több munkavégzést és/vagy képzésben való részvételt is elvárnak a rendelkezési járadékon lévőtől. Tisztul a rendszeres szociális segélyezett és a regisztrált álláskereső fogalma, a közhasznú munka részben beleolvad a közcélú munkavégzésbe, a rendszeres szociális segélyezettek közfoglalkoztatási lehetősége és felelőssége pedig az önkormányzatokat terheli; igaz, ehhez lényegesen nagyobb támogatást is kapnak.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Bértámogatás - ami már kifutott, és ami még igénybe vehető 6 éve
- Megkezdődtek az elbocsátások, mentőövre várnak az építőipari cégek is 6 éve
- Gyakorlatilag megszűnt az őrző-védő piac is, a kamara segítséget kér 6 éve
- Út a munkához: cégekkel is 7 éve
- Sok közmunkás táppénzre menekül 7 éve
- Módosul a közmunkaprogram 7 éve
- Sztrájkoló közmunkások 7 éve
- Nem azt garantálják, hogy nem lesz semmi gond az új munkaerővel 8 éve
- Sérelemdíjat követelhetek, ha kirúgnak? 8 éve
- 130 napot dolgozunk ingyen évente 9 éve
- Koldusmentalitáshoz vezet a segélyezés 18 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?