kapubanner for mobile

Új üzletágvezető a PwC Magyarországnál

Farkas Gábor 2008-ban csatlakozott a PwC Magyarország adótanácsadási részlegéhez.

A PwC Magyarország bejelentette, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős.

A vállalat közleménye szerint Farkas Gábor 2008-ban csatlakozott a PwC Magyarország adótanácsadási részlegéhez, ahol az általános forgalmi adó területére specializálódott. Számos hazai és multinacionális cég, illetve önkormányzat adóügyeinek kezelésében, illetve adóvitáinak rendezésében nyújtott segítséget. Müncheni kiküldetése után új tanácsadói részleget épített fel a budapesti irodában (SmartTax-csoport), amelynek eredményeként a PwC az automatizált adózási rendszerek fejlesztésének és bevezetésének egyik piacvezetője lett Magyarországon. A szakember ezen kívül a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében is aktív szerepet vállal, ahol a pénzügyi szekció elnökeként támogatja a hazai vállalkozásokat. Üzletágvezetőként Gábor a PwC adó- és jogi tanácsadási részlegét irányítja, és a cég stratégiai célkitűzéseivel összhangban továbbra is kiemelt figyelmet fordít az innovációs és digitalizációs törekvéseknek. Célja emellett a PwC debreceni tevékenységének erősítése és a Kelet-magyarországi régió fejlődésének támogatása.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek