Új vezetőket nevezett ki a hazai Toshiba
Bővítette magyarországi csapatát a Toshiba számítástechnikai és elektronikai cég. A vállalat a hazai notebook-üzletág marketingvezetőjévé Szabó Tamást, ügyfélkapcsolati vezetőjévé pedig Peperő Tamást nevezte ki. A létszámbővülés oka a hazai kereslet fejlődésével együtt járó feladatok megnövekedett mennyisége volt.
Szabó Tamás 1992 óta dolgozik értékesítési, 2003 óta pedig marketing területen. Korábban a Ramiris Rubin Zrt.-nél marketinggel és külkereskedelemmel, valamint különböző számítástechnikai cégeknél kül- és belkereskedelemmel foglalkozott. A vezető az ELTE Tanárképző Főiskolai karán végzett matematika-fizika-számítástechnika szakon. Szabó Tamás felsőfokon beszél angolul, sokrétű tapasztalattal rendelkezik rendezvényszervezésben és rendezvények koordinálásában.
Peperő Tamás 1999 óta dolgozik kereskedelmi területen. 1999 és 2002 között a Technotrade, 2002 és 2003 között a Studiotech, majd az AccessPoint, Ramiris Rubin és a Logicom vállalatoknál dolgozott. Peperő Tamás a Gábor Dénes Főiskola hallgatója volt, végzettségét tekintve gazdasági informatikus. A főiskola elvégzése mellett többféle további - IT, gazdasági, sales - képzésen vett részt. A menedzser angol nyelven beszél.
Peperő Tamás 1999 óta dolgozik kereskedelmi területen. 1999 és 2002 között a Technotrade, 2002 és 2003 között a Studiotech, majd az AccessPoint, Ramiris Rubin és a Logicom vállalatoknál dolgozott. Peperő Tamás a Gábor Dénes Főiskola hallgatója volt, végzettségét tekintve gazdasági informatikus. A főiskola elvégzése mellett többféle további - IT, gazdasági, sales - képzésen vett részt. A menedzser angol nyelven beszél.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?