Új virtuális tréningkurzus a könyvelés szakmai fogásairól
Már elérhető az interneten az "Accounting in an Hour" (Könyvelés egy óra alatt) című tréningkurzus, amely segít eligazodni a könyvelés útvesztőiben.
A program célja, hogy a pénzügyekkel nem foglalkozó alkalmazottak is jártasságot szerezzenek a könyvelésben, ezáltal értékesebbé és hatékonyabbá válhassanak munkájuk során. A kurzus világosan elmagyarázza a pénzügyi alapokat azáltal, hogy bemutatja, hogyan bonyolítják a vállalatok pénzügyeiket, illetve az aktívák és passzívák nyilvántartását is.
Ezzel az egyedülálló tréningprogrammal a résztvevők megtanulják, miként értelmezzék a könyvelés terminológiáját és céljait, hogyan vegyenek részt pénzügyi megbeszéléseken, illetve milyen módon olvassanak riportokat. De emellett az is világossá válik a tréning során, hogyan legyenek elégedettek a munkájukkal és önmagukkal, valamint, hogy az ismeretek birtokában már meg tudják majd becsülni, mi mindent is kell tennie egy cégnek a profit érdekében.
A szervezet szempontjából nézve pedig a kurzus segít eleget tenni a Sarbanes-Oxley által előírt riportkövetelményeknek.
További információ: http://www.accountinginanhour.com

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?