kapubanner for mobile

Újabb 600 embert bocsátanak el a bolgár vasutaknál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A bolgár államvasutak (BDZ) újabb 600 ember elbocsátását tervezi, miután az év elején 700 embernek már felmondott, a romló hazai gazdasági helyzet miatt.

A jelenleg 15 532 embert foglalkoztató BDZ teherszállítási volumene 36 százalékkal esett az év első öt hónapjában éves szinten számolva. A bolgár vasúttársaság szerkezetátalakításának a végrehajtását az 1989. évi rendszerváltozás óta valamennyi kormány halogatja. Tavaly 9,2 millió leva (6,54 millió dollár) veszteséggel zárta az évet a cég, amely eközben 135,5 millió leva állami támogatást kapott.

A BDZ-nél a vasúti személyszállító kocsik több mint a fele húsz évesnél idősebb. Szakértők szerint közel 2,6 milliárd levára lenne szükség a járműpark felújítására és korszerűsítésére.

Májusban 7,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Bulgáriában. A szakszervezetek várakozása szerint a munkanélküliségi szint kétszámjegyű lesz, miután több száz, jórészt textilipari, fémipari, építőipari és vegyipari cég leállította, vagy visszafogta a termelését, miközben csökkenti dolgozóinak létszámát.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek