Újabb diákoknak ad lehetőséget a GE tehetséggondozó programja
A GE alapítványa idén is folytatja és újabb 300 000 dollárral támogatja a GE Foundation Nyíló világ középiskolás tehetséggondozó program következő évfolyamát, ami további 108 diák csatlakozását teszi lehetővé - jelentette be Vörös Tibor, a GE Consumer & Industrial üzletágának európai HR igazgatója.
A 2002-ben indult és hazánkban egyedülálló GE Foundation Nyíló világ program elősegíti egy nemzetközileg versenyképes új értelmiségi generáció felnövését az észak-kelet magyarországi régió három városában (Ózd, Kisvárda, Hajdúböszörmény), amelyekben GE Consumer & Industrial gyárak működnek.
A nyolc éve működő program keretében, a résztvevő középiskolák legtehetségesebb diákjai üzleti tudást és gyakorlatot szerezhetnek és iskolán kívüli rendszerben jártasságra tesznek szert az üzleti angol nyelvben. Emellett a GE és a Junior Achievement szervezésében megtartott találkozók keretében saját kapcsolati tőkét építhetnek ki, illetve fejleszthetik üzleti készségeiket.
A cél az, hogy a program során elsajátított tudással és tapasztalatokkal a diploma megszerzése után képesek legyenek a térség bekapcsolására a magyar és a nemzetközi gazdaságba. A tréningeken kívül a diákok hozzáférhetnek egy speciális online módszerhez is. A Macmillan Practice Online kiváló eszköz nemcsak arra, hogy a diákok nyelvi és kommunkikációs készségét és szókincsét fejlessze, de egyben felhasználói szintű számítógépes ismereteik is bővülnek. Az e-learning keretében a diákok akár önállóan, kötetlen időkeretben is tanulhatnak.
"A GE közel 3000 embert foglalkoztat ebben a térségben, ez a program is jól mutatja a fejlesztés, továbbképzés iránti elkötelezettségünket, mely vállalatunk, valamint a térség és ezáltal az ország versenyképességét is növeli" - mondta Vörös Tibor. "A GE kultúrája a folyamatos tanulásra és a tudás megosztására ösztönöz. Ennek szellemében vezető munkatársaink a mentorálás, illetve a tréningek során átadják személyes tapasztalataikat, illetve a világcég speciális tudásának egy részét a programban résztvevő diákoknak és tanároknak" - emelte ki.
A GE Foundation anyagi és a GE Önkéntesek támogatásával több partner együttműködése nyomán 2002-ben útjára indított kezdeményezés mintaként szolgálhat az üzleti, a kormányzati és a társadalmi szféra partneri összefogására (PPP), amelynek eredményeként fejlődik és versenyképesebbé válik a régió humán erőforrása, mellyel a program a helyi közösségek jövőjét szolgálja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?