Újabb vasutassztrájk jöhet júliusban
Folytatná a februárban kezdett, és azóta többször felfüggesztett vasutassztrájkot a VDSZSZ Szolidaritás - derül ki a szervezet sajtóközleményéből.
A VDSZSZ MÁV-START társasági választmánya csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadott határozatában felszólította a VDSZSZ sztrájkbizottságát a munkabeszüntetés júliusi folytatására, amennyiben a közeljövőben nem jön létre megegyezés sztrájkköveteléseik teljesítéséről - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ).
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a VDSZSZ a kiszervezés folytán a MÁV Gépészet Zrt., a MÁV Trakció Zrt., valamint a MÁV Start Zrt. munkavállalói részére 10 százalékos alapbérarányos kihelyezési pótlékot követel. A MÁV START Zrt. esetében ezen felül a 2008. évi bérfejlesztés során legalább 6,9 százalékos alapbéremelést követelnek, mivel a munkáltató ezidáig csupán 2,9, illetve 3,4 százalékos bérfejlesztést volt hajlandó adni a munkavállalók számára.
A szakszervezet ismételten közölte: Kóka János korábbi gazdasági és közlekedési miniszter többször kinyilvánított ajánlata alapján minden vasutas számára nettó 250 ezer forint egyszeri kifizetését is követelik a MÁV Cargo Zrt. privatizációjából befolyó vételárból.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?