Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi kihívást jelenthet a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásból élő, körülbelül 254 ezer embernek – mondta a Népszavának Bernáthné Székely Julianna rehabilitációs szakértő.
Szerinte az a baj, hogy míg korábban a jogszabályhoz kapcsolódó mellékletek részletesen tartalmazták azokat a konkrét szempontokat, amelyek alapján a hatóságok minősítették a betegeket, május 1-től ezt drasztikusan szűkítették, a három mellékletből egy maradt. Pedig ez alapján dől el, hogy egy megváltozott munkaképességű felnőttet "rehabilitálhatónak", azaz az egészségi és környezeti állapota alapján kisebb-nagyobb mértékben foglalkoztathatónak, esetleg rokkantnak, munkavégzésre alkalmatlannak minősít a szakértői bizottság. A besorolás a havi juttatást is meghatározza – tette hozzá.
A Belügyminisztérium a Népszava kérdésére állította: "csak racionalizáltak", „az összevont értékelési rendszer korábbi szempontjai nem, kizárólag az átfedések szűntek meg.”
Bernáthné Székely Julianna elmondta: május 1-től nincs meghatározva, hogy a foglalkozási és szociális szempontú vizsgálaton – amely kiterjed a képzettségi-, tanulmányi előzményekre, az érzelmi, családi és közösségi kapcsolatokra, a térség foglalkoztatási helyzetére –, mi alapján adható a 0, 1, 2, vagy 3 pont. A szakértő szerint a világos és követhető szabályok hiányában nehezebb lesz megérteni és vitatni a bizottság döntését, de a jogorvoslati eljárás is bonyolultabb lesz. Az érintetteknek nem lesz egyértelmű, hogy milyen alapon hozta meg a döntést hivatal, az esetleges hibák vagy hiányosságok indoklása, feltárása és orvoslása is lehetetlenné válik – mondta.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?