Újra Szűcs Zsuzsanna lett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke
Közgyűlésén ismét Szűcs Zsuzsannát választotta meg elnöknek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). A tagság szavazatai alapján a következő négy évben is az előző ciklusban elnöki pozíciót betöltő dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember vezeti tovább a szakmai szövetséget. Szűcs Zsuzsanna az MDOSZ munkájában már huszonöt éve vesz részt, előző elnöki ciklusa előtt főtitkár, azt megelőzően pedig több évig a MDOSZ tudományos bizottságának elnöke volt.
Az MDOSZ tagsága Szűcs Zsuzsannának adott újabb négy évre elnöki felhatalmazást. A szakmai szövetség szabályzata szerint két egymást követő cikluson át tölthető be a pozíciót.
A 2028-ig tartó, második ciklusát kezdő elnök dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, az egészségtudományok doktorandusza és a Semmelweis Egyetem mesteroktatója. Huszonötéves szakmai pályafutása során a dietetika több területén dolgozott, hat évnyi klinikai tevékenysége alatt a túlsúllyal élők és a cukorbetegek terápiájában vett részt. Ezt követően tizenhárom évig az élelmiszeripar legnagyobb szereplőit segítette táplálkozástudományi szakértőként.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének huszonöt éve a tagja, elnöksége előtt a tudományos bizottság elnökeként olyan projektekben működött közre, mint például a felnőtteknek és gyermekeknek szóló legfrissebb hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® kidolgozása, melynek hamarosan óvodásoknak szóló változata is várható. Emellett részt vett a GYERE®-Gyermekek Egészsége Program hazai adaptációjában és országossá bővítésében. Két évvel ezelőtt házigazdája volt az Európai Dietetikus Szövetség (EFAD) közgyűlésének, amelyen a 27 EU tagállam dietetikus szervezetét magában foglaló federáció kiadta szakmai állásfoglalását, az ún. Budapest Nyilatkozatot. 2018-2022 között a nemzetközi szakmai szervezet Elhízástudományi munkacsoportjának tagja volt.
Szűcs Zsuzsanna az egyetemi oktató munkája mellett számos médiaszereplésével, publikációjával és előadásával aktív szereplője a tudományos életnek, valamint a nagyközönség körében az egészséges táplálkozás népszerűsítésének. Eddigi munkáját az MDOSZ „Év Tudományos Dietetikusa 2009” díjjal, az Emberi Erőforrások Miniszterének elismerő oklevelével (2016) és a Pro Dietetica Metabolica (2019) díjjal ismerték el.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Bejelentették az Apple új vezérigazgatóját 7 napja
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Távozott a magyar RTL HR vezetője 1 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?