Válság után - az okos cégek előre terveznek
A válság még dinamikusabban változó gazdasági környezetet idézett elő, ahol a szabályok újragondolása új értékelésre és működésre késztet mindenkit. Az okos cégek már most előre gondolkodnak és a fellendülés idejére összpontosítanak, hogy amikor elérkezik az idő, gyorsan, megfelelő szakembergárdával és termékekkel tudjanak a piacra lépni.
Hogy mikor ér véget a válság és mikor kezd ismét fellendülni a gazdaság, senki nem tudja pontosan megmondani. Amit most tudunk: a munkanélküliségi ráta hamarosan eléri a tíz százalékot, és valószínűleg itt nem áll meg: egyes elemzések szerint év végére 11 százalékra nőhet, jövő tavasszal pedig 11,5 százalékra ugorhat. Egy mély gazdasági visszaesés idején nem is lehet másra számítani: csökken a foglalkoztatás és nő a munkanélküliség. Bár a javulást csak a jövő év második felére jósolják, az okos cégek már most előre gondolkodnak és a fellendülés idejére összpontosítanak, hogy amikor elérkezik az idő, gyorsan, megfelelő szakembergárdával és termékekkel a piacra tudjanak lépni.
Ehhez naprakésznek kell lenni, hiszen a válság még dinamikusabban változó gazdasági környezetet idézett elő. 2010-től sok minden megváltozik, ami jelentősen érinti a HR osztályok működését, feladatait is. Módosul egyebek mellett a személyi jövedelemadó sávhatára, megszűnik a jelenlegi tételes egészségügyi hozzájárulás, ezzel tovább csökkenek a munkáltatók járulékterhei, ugyanakkor adókötelessé válnak a cafeteria elemek. A válság hozadéka, hogy felértékelődött a minőségi munkaerő, az ő megszerzésük, kiválasztásuk, megtartásuk új feladatok elé állítja a HR-eseket, miként az is, hogy a fellendüléskor a vállalatoknak újra kell tervezniük létszámszükségleteiket. Sok helyen az elbocsátások helyett részmunkaidővel, távmunkával vagy kölcsönzött dolgozókkal igyekeznek a költségeket lefaragni.
De vajon ez csak átmeneti állapot-e, vagy új korszak kezdődik? Milyen eredményei lesznek a mostani adócsökkentésnek hosszú távon? Van-e valódi hozadéka a munkahelymegtartó pályázatoknak? Hogyan alakítják át kompenzációs stratégiájukat a vállalatok, lesz-e cafeteria keret jövőre? Milyen formában dolgozunk az elkövetkező években? Milyen csatornákon érik majd el a HR-esek az új munkaerőt?
Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ neves szakemberek, HR vezetők a november 5-én megrendezésre kerülő Változások, választások, vélemények című workshopon, amelyet a HR Portal és A Tanácsadó Magazin közösen szervez.
2010-ben ideje felkészülni a változásokra, amelyek az elkövetkező években még várnak ránk. Együttgondolkodással, tapasztalatcserével könnyebben találhatunk támpontokat, segítséget, merre lépjünk tovább.

Jelentkezés és további információ: www.hrportal.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?