kapubanner for mobile

Változnak a táppénzszabályok

Létrejön az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a gyógyszer-nagykereskedelmet pedig a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolják - a többi közt erről szól az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház.

images

Az Országgyűlés által 145 igen, 35 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály emellett újraszabályozza a mentőszolgálat feladatkörét, és módosítja az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályokat.

Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként a jövőben az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt állami vagyon fölött.
A 12 jogszabályt módosító egészségügyi salátatörvény a gyógyszer-nagykereskedelmet a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolja a már ide vont kórházi ellátás és mentésirányítás mellé.


Így változnak a pénzbeli ellátások



Január elsejétől második lépcsőben változnak az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai összegének megállapítására vonatkozó szabályok. A törvény az ellátások összegének kiszámítására vonatkozóan tartalmaz egyszerűsítést, mivel az adóhatóságtól érkező havi bevallási adatokból kell a továbbiakban az ellátások összegét kiszámolni.

Tekintettel arra, hogy a táppénz összegének megállapítása a jövedelemadóelőleg-bevalláson fog alapulni, és a korábban bevallott adatok önrevízió keretében változhatnak, meg kell határozni azt az időszakot, ameddig az adatmódosítások miatt az ellátások összegét újra el kell bírálni. Az ellátások összegének ismételt elbírálása során - a módosulásról történő tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, de legfeljebb az ellátásra való jogosultság lejártát követő naptól számított 18 hónapon belül - a folyósító szerv a korábbi döntését módosíthatja vagy visszavonhatja.


Tgyás helyett csecsemőgondozási díj



A pénzbeli ellátásokat és a baleseti táppénzt érintő módosításokat a 2014. december 31-ét követően kell alkalmazni, az ez év végéig igényelt és megállapított ellátások összegét tehát az új számítási szabály nem változtatja meg.

A törvény átnevezi a terhességi gyermekágyi segélyt, ezen ellátási forma új neve csecsemőgondozási díj lesz jövő januártól.

A rendelkezés az államilag támogatott szakorvosképzés változásait is rögzíti, eszerint a 2015. július 1-jét követően a támogatott szakképzésbe csak a közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, közszolgálati, kormányzati szolgálati vagy egyéb szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott szakorvosjelöltek léphetnek be. A háziorvosképzés terén pedig jogszabály alapján kijelölt állami szerv gyakorolja majd a munkáltatói jogokat annak érdekében, hogy az alapellátásban a humánerőforrás-eloszlás a leghatékonyabban valósulhasson meg egy központban az igények és szükségletek felmérésével.


Újraszabályozták a mentők feladatait



A törvény újraszabályozza az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatkörét, így a szolgálat feladataként határozza meg a fekvőbeteg-gyógyintézeti sürgősségi ügyeleti rend megszervezését, a kórházi ellátáson kívüli sürgősségi, orvosi ügyeleti ellátásban való részvételt, a sürgősségi ügyeleti rend végrehajtásának irányítását és felügyeletét, valamint a fekvőbeteg-ellátáson kívül szervezett ügyeleti ellátás irányítását.

Eszerint az OMSZ az ország egész területére kiterjedően koordinálja a mentést, dönt a mentés szükségességéről, továbbá a mentést végzők szakmai felkészültségével és technikai felszereltségével kapcsolatosan dönt az ellátáshoz szükséges kompetenciáról. Mindemellett összehangolja a betegszállítást. A dokumentum kitér arra is, hogy a mentőszolgálat által végzett rendezvénybiztosítási tevékenység után térítési díj csak eseti, szerződéses alapon kérhető.

A jogszabály rendelkezik az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásáról és nyilvántartásáról is. Eszerint továbbra is szükséges ezen köztestületeket bírósági nyilvántartásban tartani, azonban a területi szervezeteket, országos szerveket nem szükséges a civil szervezetek nyilvántartásáról szóló törvény szerint külön-külön is nyilvántartani.


Így lehet választani a kamaráknál



A törvény egyértelműsíti, hogy a kamarai választás során csak az első körben kell a tagok negyedének részvétele az érvényességhez, míg a másik körben nincs részvételi küszöb, tehát bármekkora létszámmal érvényes a szavazás. A két választás között legalább 15 napnak kell eltelnie. A módosult jogszabály tartalmazza, hogy a második kör érvényességére vonatkozóan azonban a kamara alapszabálya a fentieknél szigorúbb szabályt is előírhat.




Szigorú kontroll a drogokra



A bizonyítottan egészségügyi és szociális problémát jelentő új pszichoaktív anyagok szigorú kontroll alá kerülnek. A törvény szerint a dizájner drogok a lehető legszigorúbb megítélés alá kell, hogy tartozzanak az általuk képviselt kiemelt társadalmi kockázat miatt, ennek érdekében 39 új pszichoaktív anyag kerül fel a gyógyszertörvény szerinti pszichotróp anyagok listájára.

Az interneten forgalmazott, bizonytalan forrásból származó gyógyszerek keresletének visszaszorítása érdekében a gyógyszertörvényt olyan új rendelkezésekkel egészítik ki, amelyek az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételéről szólnak.


Fontos határidő az önkormányzatoknak



A törvény 45 napos határidőt szab az önkormányzatoknak arra, hogy nyilatkozzanak, kívánnak-e egy adott háziorvossal feladatellátási szerződést kötni. A módosítás egyben előírja azt, hogy az önkormányzat "hallgatása" a szerződés megkötéséhez való hozzájárulásként értelmezendő. Ebben az esetben az ellátás bejelentési szándékától számított 90 napon belül az adott körzetre vonatkozóan az önkormányzatnak meg kell kötnie a háziorvossal a szerződést.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek