"Van tömeg mögöttünk" - mekkora megmozdulás várható április 9-én?
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint az adórendszer változása - ezen belül az adójóváírás csökkentése - lyukat ütött a béreken. "Meg kell mutatnunk, hogy van támogatottságuk a szakszervezeteknek, hogy "van tömeg mögöttünk" - mondta Pataky Péter.
Az érdekképviseleti vezető a bértárgyalásokról és az áprilisi nemzetközi szakszervezeti demonstráció előkészületeiről tartott rendezvény előtt újságíróknak elmondta: hiányolják az egyeztetést a kormány és a szakszervezetek között. Ezért is tartják fontosnak, hogy április 9-én, az Európai Szakszervezeti Szövetség hagyományos akciónapján, melyet az idén Budapesten tartanak, ne csak a szakszervezeti tagok, hanem mások is, minél többen vegyenek részt.
"Meg kell mutatnunk, hogy itt van egy nagy, egyébként csendes tömeg", van támogatottságuk a szakszervezeteknek, "van tömeg mögöttünk" - mondta Pataky Péter, jelezve: a demonstráción a magyar szakszervezetek mellett az Európai Unió országaiból érkező szakszervezet képviselői is részt vesznek.
Az MSZOSZ elnöke kitért a Széll Kálmán Tervre is. Ezzel kapcsolatosan azt mondta: teljesen egyetértenek azzal az eredeti kormányzati tervvel, hogy az adózó, valódi munkahelyek számát növelni kell, ám amiről most hallanak, az a közfoglalkoztatásról szól, "az pedig nem állandó, tisztes megélhetést biztosító munkahely".
"Ha komolyan vesszük, hogy a Széll Kálmán tervben büntetni akarják az éppen munka nélkül maradókat, vagy büntetik a betegeket, a rokkantakat, és ők lesznek a bűnbakok, ahelyett, hogy arra mutatnának rá, hogy mitől lesznek új munkahelyek Magyarországon, akkor azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos demonstráció" - fogalmazott Pataky Péter.
Svajda József, az MSZOSZ dél-dunántúli régiós és Somogy megye szakszervezeti vezetője a tervezett demonstráció kapcsán az MTI-nek elmondta: soha ilyen nagy érdeklődés nem volt még a régióból, több százan jelezték részvételüket az egyes megyékből, hogy ezzel is kifejezzék a szociális jogok melletti kiállásukat.
A régiós szakszervezeti vezető a dél-dunántúli munkavállalók helyzetéről szólva közölte: megpróbálták ellensúlyozni az adóreform okozta bércsökkenést, és a béren kívüli juttatások terén is tudtak javítani. "De ezzel is csak nullára tudjuk írni a veszteséget" - mondta Svajda József, hozzáfűzve, hogy a térségben a bérek mintegy 25 százalékkal maradnak el a fővárosiaktól, és a különbség várhatóan tovább nő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Jelentős növekedés - mutatjuk mennyivel nőttek az átlagkeresetek 2 éve
- Hornung Ágnes: tizenhárom éves a családi adórendszer 2 éve
- Kitart a kormány a munkát terhelő adók csökkentése mellett 2 éve
- A kormány folytatja az adócsökkentést és adóegyszerűsítést 2 éve
- Munka világa 2023-ban: Kulcsfontosságú tényezők és változások a munkaidőben és szabadságokban 3 éve
- Munkahelygyilkos adóemelésnek nevezte Orbán Viktor a globális minimumadót 3 éve
- Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után újra növekedés jön? 6 éve
- Magyarország ragaszkodik adórendszeréhez 7 éve
- 9 év alatt 2250 milliárd forint volt a családi adókedvezmény 7 éve
- Csökken a nettó bér az MSZOSZ szerint 7 éve
- Az egykulcsos adórendszer átalakítását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség 8 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?