kapubanner for mobile

Varga Mihály is megszólalt az MNB-s elbocsátások kapcsán

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a leépítések minden területet érintenek a vállalatnál.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, több mint 250 munkavállalójától válik meg az Magyar Nemzeti Bank. Az MNB hivatalos oldalán található összesítés szerint március végén még 1775 aktív alkalmazottja volt a jegybanknak, ennek alapján a 15 százalékos létszámcsökkentés 266 dolgozó elbocsátását jelenti.

Mától elindult ez a folyamat, és augusztusig fog tartani. El is rendeltem egy létszámstopot, tehát nincs felvétel jelenleg a jegybank állományába” – mondta Varga Mihály, az MNB elnöke az atv.hu-nak.  „Más feladatok, más területek nyíltak meg, korábbiakat pedig be fogunk zárni, össze fogunk szűkíteni. Ennek megfelelően, erre a mostani létszámra nincs szüksége a jegybanknak. Egy csoportos létszámleépítésig jutottunk el, üzemi tanáccsal átbeszéltük ennek a feltételeit, és nyilván törekszünk arra, hogy minden kolléga, minden távozó kolléga kapjon egy olyan lehetőséget, ahol a piacon el tud majd valamilyen módon érni” – magyarázta.

Azt mondta, az elbocsátások minden területet érintenek. Hozzátette, arra törekednek, hogy ez a megtakarítás az adófizetőknél jelentkezzen előnyként.

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk