Vasvillával állt bosszút főnökén egy kaposvári férfi, amiért kirúgták
Az elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyészség.
A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy vasvillát hajított ahhoz az autóhoz, amiben a korábbi munkáltatója mellett további három személy is utazott - írja az Ügyészség közleménye. Az ötvenes éveiben járó férfi már hosszabb ideje dolgozott és lakott a sértett tulajdonát képező Siófokhoz közeli tanyán. Mivel az alkoholfogyasztása miatt egyre több panasz érkezett a munkájára, a férfit 2022 szeptemberében elbocsátották és távozásra szólították fel.
A férfi másnap visszatért a tanyára, ahol ittas állapotban szóváltásba keveredett a korábbi főnökével, a vita hevében pedig egy hatágú vasvillát is magához vett, amit az előző napi kirúgás miatt nem sokkal később nekidobott annak az autónak, amellyel a volt munkáltatója mellett még hárman közlekedtek a tanya területén. Bár a kocsiban utazók közül senki nem sérült meg, az autó szélvédőjét cserélni kellett, így a vádlott több mint százezer forint kárt is okozott
Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő, élet és testi épség elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott korábbi büntetéséből nemrég szabadult férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 2 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 2 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 4 hónapja
- Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre 5 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 6 hónapja
- Börtönre ítélték a nőt, aki késsel támadt kolléganőjére és a főnökét is fenyegette 6 hónapja
- Nincs más választás: állásinterjú helyett gyilkosság 7 hónapja
- Az őrzésért felelős portás sikkasztott, lebukott 8 hónapja
- Hogyan fog tíz év múlva működni a cég, ha kirúgják a fiatalokat? – kiakadt a vezető 8 hónapja
- El nem végzett munkákra hivatkozva vert át cégeket egy férfi 8 hónapja
- Majdnem kétmillióval károsított meg egy céget egy könyvelő 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?