Veszélyben az egészségügyi szakdolgozók fizetése?
Amennyiben a kórházak nem kapják meg a hónap elején az ígért 6 milliárd forintos pluszforrást, a vezetőknek választaniuk kell, hogy vagy a szakdolgozók bérét fizetik ki vagy a beszállítói tartozásokat - mondta a kórházszövetség vezetője.
Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Népszavának elmondta: levélben kérte Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy a decemberre ígért 6 milliárd forintot a hónap elején és ne a közepén utalják az intézményeknek.
Javaslatát azzal indokolta, hogy az alulfinanszírozás miatt a kórházak komoly problémák elé néznek az intézmények már novemberben is. Példaként említette: meglehet, hogy a kórházvezetőknek decemberben választaniuk kell a szakdolgozók bérkifizetése vagy a beszállítói tartozások rendezése között.
hirado.hu/Népszava
Javaslatát azzal indokolta, hogy az alulfinanszírozás miatt a kórházak komoly problémák elé néznek az intézmények már novemberben is. Példaként említette: meglehet, hogy a kórházvezetőknek decemberben választaniuk kell a szakdolgozók bérkifizetése vagy a beszállítói tartozások rendezése között.
hirado.hu/Népszava
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?