Vezetőváltás a Magyar Gumiabroncs Szövetségnél
Hunyadi Szabolcs váltotta a hazai gumiabroncs-gyártók szakmai szövetségének (HTA) elnöki székében Bakonyi Tamást, aki továbbra is az elnökség tagja maradt - írják sajtóközleményükben.
Az új elnök, elődeihez hasonlóan továbbra is fontosnak tartja a hét hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepét a gumiabronccsal és a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban.
Hunyadi Szabolcs 44 éves, nős, két gyermek édesapja. A Magyar Testnevelési Egyetemen szerzett tanári diplomát 1996-ban, ezt követően a BGF (ma BGE) Külkereskedelmi Főiskolai Karán folytatta tanulmányait és 2011-ben végzett nemzetközi marketing szakos közgazdászként. Idén húsz éve, 1998-ban csatlakozott a Bridgestone szervezetéhez, ahol kezdetektől az értékesítési csapatban töltött be különböző pozíciókat. 2007 óta a magyar értékesítési csapat vezetője, míg 2017 elejétől a csehországi és szlovákiai értékesítés is az irányítása alá tartozik. Hunyadi Szabolcs anyanyelvén kívül angolul és németül beszél. A HTA elnökségi tagja 2016-tól.
OS

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?