Visszautasítják a létszámleépítést a közmédiumok szakszervezetei
A közszolgálati médiumoknál működő szakszervezetek visszautasítják és megengedhetetlennek tartják a szakmailag megalapozatlan létszámleépítéseket - tájékoztatta a Közmédiumok Szakszervezeteinek Fóruma (KSZF) szerdán az MTI-t.
A szakszervezetek "érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak" tartják Böröcz István szavait, amikor még a közszolgálati televíziók és a rádió műsorstruktúrája sem készült el. Így pedig az alap sem tudhatja, hogy mit kell előállítania és ahhoz milyen erőforrásokra van szükség - tették hozzá.
Hangsúlyozták, hogy a közmédiumok átalakításáról hozott politikai döntést követően az év elején az alap vezetői még arról beszéltek, hogy esetleg egy kisebb létszámleépítésre lehet majd számítani a közmédiumoknál. Most pedig a konkrétumok említése nélkül már egy "érdemi, lényeges létszámcsökkentésről" van szó - hívták fel a figyelmet.
"Egy ilyen típusú döntésnél a szakszervezetek álláspontja szerint fontos e nagy múltú intézményekben felhalmozódott szakmai tudás megőrzése, ami nyilvánvalóan lehetetlen az azt hordozó dolgozók elbocsátása esetén" - fogalmaztak. Emellett viszont hangsúlyozták: támogatják, hogy egy hatékony, modern, "a közszolgálati funkciót a lehető legmagasabb színvonalon ellátó intézményrendszer jöjjön létre". Olyan létszámmal viszont, amely ezen elvárások teljesítéséhez szükséges - tették hozzá.
A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumának közleményét a fórumot alapító, összesen 11 szakszervezet írta alá.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 3 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 3 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 4 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?