kapubanner for mobile

Vita a reklámadóról, módosítják a költségvetést

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Országgyűlés szerdai ülésén több ponton módosíthatja az idei költségvetést, majd megkezdi a jövő évi büdzsé péntek estig tartó általános vitáját.

Ma tartják a a reklámadó módosításáról szóló javaslat összevont vitáját. A kormány ma elfogadni tervezett javaslata szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.

Az összevont vita után szavazások következnek, a fenti indítvány mellett ekkor módosíthatják például az idei költségvetést is. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli.

A szavazásokat követően kezdődhet meg a 2016-os költségvetés általános vitája, amelyre összesen 30 órás időkeret áll rendelkezésre. A költségvetés vitája csütörtökön 14 órás, pénteken pedig 10 órás vitával folytatódik, a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosítások, valamint adóváltoztatási javaslatok tárgyalására pedig szombaton kerül sor.

Varga Mihály a 2016-os büdzsét az adócsökkentés költségvetésének nevezte és kiemelte, az szja-kulcs 16-ról 15 százalékra mérséklésével 120 milliárd forintot hagynak a családoknál, a sertés tőkehús áfájának csökkentése körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése pedig 15 milliárd forintot jelent, az állami közszolgáltatások díjának, illetékeinek csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz. A javaslatban a hiány 761,6 milliárd forint lesz, míg az államadósság a GDP 73,3 százalékra csökkenhet jövő év végére.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek