Zsíroskenyeret ebédeltek az országgyűlési képviselők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szegénység világnapja alkalmából október 17-én az Országházban rendeztek vitanapot az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljairól, amelyek a szegénység különböző formáinak leküzdésére irányulnak, valamint a világ országai közötti fejlesztési célú együttműködést tűzték ki célul.
A rendezvényen részt vettek országgyűlési képviselők, kormányzati szervek munkatársai, a tudományos élet képviselői, valamint olyan civil szervezetek, melyek nemzetközi segélyezési projekteket hajtanak végre. Az ENSZ Fejlesztési programja (UNDP) és az Európai Bizottság által kezdeményezett vitanap célja, hogy felhívja a döntéshozók és a közvélemény figyelmét Magyarország szerepére a nemzetközi fejlesztési célok megvalósulásában.
Az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott 12 tagállamban hasonló parlamenti vitanapokat rendeznek, a mai napon éppen Litvániában, Lengyelországban és Szlovéniában. Az újonnan csatlakozott tucatnyi ország hozzájárulása a nemzetközi fejlesztési projektekhez 2010-re eléri az egy milliárd eurót. Jellemzően olyan országokról van szó, melyek korábban részesültek hasonló segélyekből, most azonban donorként részt vállalhatnak az ENSZ fejlesztési céljainak elérésében.
A szervező Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) a szegénység problémájára külön szeretné felhívni a figyelmet azáltal is, hogy a vitanapot követően a szokásostól eltérően zsíros kenyeret és csapvizet szolgál fel ebédre a honatyák és a vitanap többi neves résztvevője részére. Az így megtakarított összeget egy humanitárius feladatokkal foglalkozó civil szervezet részére fogják átutalni.
2000-ben a Millenniumi Közgyűlésen az ENSZ 189 tagállama, köztük Magyarország elfogadta a Millenniumi Fejlesztési Célokat. A célkitűzések lehetővé teszik a fejlődő országok, a donor országok és a nemzetközi szervezetek számára, hogy a fejlődés eredményei számokban is mérhetőek legyenek.
A célkitűzések között szerepel többek között a súlyos szegénység és éhínség leküzdése, a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás, a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása, a gyermekhalandóság csökkentése és a világ országainak együttműködése a fejlődés érdekében is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?