Zuhanórepülés a Malév-nél
A tegnapi nap folyamán a Malév dolgozók két reprezentatív szakszervezete sztrájkolt az ÁPV Rt. székháza előtt. A "képzett repülési szakembereket a Malév élére" feliratú transzparensekkel Sándor László elnök-vezérigazgató lemondását követelték a sztrájkolók.
A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete beváltotta ígéretét és szerdán valóban sztrájkba lépett. "Etikus-e egy állami vállalatnál másfél évnél is rövidebb munkaviszony után ugyanezen vállalat megvételére törekednie az elnök-vezérigazgatónak?" -tették fel a kérdés az LDFSZ képviselői az ÁPV Rt. előtt megrendezett tüntetésen.
Annyi bizonyos, hogy már ezzel a tüntetéssel sikerült elérni, hogy Sándor László hivatalosan is visszalépjen a privatizációban való részvételtől. A történtek után azonban a sztrájkolók továbbra is kitartanak eredeti követelésük mellett, hogy az ÁPV Rt. menessze Sándor Lászlót a cég vezetői posztjáról, sőt követelésüket még egy ponttal megtoldották: a Ferihegyet üzemeltető Budapest Airport Rt. jövő évi privatizációja során dolgozói tulajdonrész kiosztását is követelik. A szerdai tüntetés során hat reprezentatív Malév szakszervezetből kettő, valamint további két reptéri szakszervezet írta alá azt a közleményt, melyben követelik Sándor László azonnali hatállyal történő menesztését.
Mint azt a Népszabadságtól megtudhattuk, kiszivárogtatott vállalati hírek szerint a pályázathoz szükséges dokumentumokat Sándor Lászlón kívül az Euroinvest Rt. -mely Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozik-, illetve egy izlandi és egy magyar befektetőcsoport is megvásárolta.
Idő közben a Malév felsővezetői körének döntése értelmében a vezérigazgatói funkciókat szétválasztották, így várhatóan több személy lesz egy időben a vállalat élén. Mint az a Népszabadság beszámolójából kiderült, már az is szóba jött, hogy egy az egyben váltják Sándor Lászlót és ebben az esetben a poszt várományosa a 95'-ben volt elnök-vezérigazgató, Derzsi András lesz.
A NOL jelentése nyomán

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon