221 cikk a(z) Nemzeti Adó- és Vámhivatal címkével:

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

3 éve Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION Biztosító arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. A biztosító saját adatbázisa szerint tavaly az érintettek 25 százaléka elmulasztotta ezt a lépést, az új szerződők körében ez az arány még magasabb, 34 százalék volt, vagyis háromból egy új ügyfelet érintett ez a probléma. Teljes cikk...


Át kell nézni az szja-bevallási tervezetet

3 éve Az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetet érdemes átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból; előfordulhat ugyanis, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészíteni - írja az MTI. Teljes cikk...


Adatkezelési hibát vétett a NAV

3 éve Az Index számára több olvasó is jelezte, hogy olyan levelet kaptak a hamarosan életbelépő adatvédelmi szabályozásról, melyben minden címzett neve és email címe olvasható volt, azaz nem használták a titkos másolat formátumot. Egyelőre nem lehet tudni, hány ember adatai kerültek nyilvánosságra - írja a lap. Teljes cikk...


Sokan 10 millió forinttal tartoznak a NAV-nak

3 éve Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), március végén 3015 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, emellett 1680 társaság, szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan az adóhatóságnak - írja az MTI. Teljes cikk...


A NAV ellenőrzi a diszkótulajdonosokat

3 éve A NAV munkatársai a diszkósok mellett a ruházati-, óra- és ékszer-kiskereskedőket is ellenőrzik - írja az adó/online. Teljes cikk...


200 milliós adócsalást követhetett el egy borkereskedő cég

3 éve A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek - írja az MTI. Teljes cikk...


Már 2 millióan megtekintették adóbevallásukat

3 éve Április közepéig több mint 2 millió megtekintést fogadott a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetének internetes oldala, így jóval többen látogatták az e-szja felületet, mint tavaly - írja az MTI. Teljes cikk...


Őrizetbe vette a NAV egy fiktív számlákat kiállító cég tagjait

3 éve Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek a vezetőit és tagjait, amely több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat - írja az MTI. Teljes cikk...


Bevásárlóközpontokban segít a NAV az adóbevallás elkészítésében

3 éve Két fővárosi bevásárlóközpontban is kihelyezett ügyfélfogadási helyet nyit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy így segítse az adóbevallás elkészítését - írja az MTI. Teljes cikk...


NAV: több mint egy hónapja elérhető a weben az szja-bevallási tervezet

3 éve Érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet, amely már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, és a papíralapú postázás is folyamatos - írja az MTI. Teljes cikk...


Hétfőn indul az újabb utólagos adótraffipax

3 éve Április 16-tól a gépjármű-kereskedők és a szervizek állnak a jogkövetésre ösztönző, utólagos adótraffipax fókuszában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására, az alkalmazotti jogviszonyok rendezésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére - írja az MTI. Teljes cikk...


Az 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni

3 éve A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - írja az MTI. Teljes cikk...


Így a leggyorsabb az adóbevallások önellenőrzése

3 éve Legkényelmesebben az internetes kitöltővel módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, és a tavalyi bevallás önellenőrzése is ezen a felületen a leggyorsabb - írja az MTI. Teljes cikk...


Új szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek az adóhivatal

3 éve Amellett, hogy ezek a könnyítések több mint ötmillió magánszemélyt, illetve mintegy egymillió vállalkozást segítenek az adóügyeik intézésében, a szolgáltatások nemzetközi szinten is példaértékűek, átvételük lehetőségét több uniós tagállam adóhivatala jelenleg is vizsgálja - írja az MTI. Teljes cikk...


Júliustól az italautomatát üzemeltető cégeket is figyeli a NAV

3 éve Az ilyen tevékenységet végző vállalatoknak még június végéig van idejük az úgynevezett automata-felügyeleti egység beszereltetésére, erre azért van szükség, hogy a NAV figyelni tudja a forgalmi adatokat, és az üzemeltetőt is értesíti a bevételekről - írja a Piac és Profit. Teljes cikk...


Jön a húsvét, jön a NAV

3 éve A NAV munkatársai március 29-ig több helyen a húsvéti ünnephez kapcsolódó termékeket (sonka, tojás, édesség, illatszer) forgalmazó boltokban végeznek ellenőrzéseket - írja az ado.hu oldal. Teljes cikk...


Ma kérhető utoljára az szja-tervezet postázása

4 éve Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - írja az MTI. Teljes cikk...


Március 19-ig lehet kérni az szja-bevallás tervezetet a NAV-tól

4 éve Még csaknem egy hétig, március 19-ig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását levélben, SMS-ben vagy az adóhatóság honlapján kitölthető űrlapon azok, akiknek nincs ügyfélkapuja - írja az MTI. Teljes cikk...


Már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket

4 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében egy hét alatt már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket - írja az MTI. Teljes cikk...


Március 19-ig igényelhető az adóbevallás tervezetének postázása

4 éve Március 19-én éjfélig kérhetik a személyi jövedelemadó bevallási tervezetének postázását azok, akiknek nincsen ügyfélkapu regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók - írja az MTI. Teljes cikk...