kapubanner for mobile

9 cikk a(z) Vienna Life Biztosító címkével - 1. oldal

3 dolog, amiről senki nem gondolná, hogy 5 ezer forintért megkaphatja

9 éve A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint, idén júniusban a bruttó átlagkereset 297,3 ezer forint volt, 14,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei év első hat hónapjában pedig a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5%-kal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest. Az átlagbérek tehát jelentősen emelkednek az idén, mégis fölmerülhet a kérdés, hogy mire elég 5 ezer forint, ha valakinek például csak ennyivel nő a havi jövedelme. Az tény, hogy egy családi mozizásra vagy egy közös ebédre nem biztos, hogy futja ebből. Teljes cikk...


3 generáció és a pénz: így költ X, Y és Z

9 éve A különböző generációk érthető módon teljesen más elvárásokkal állnak az élethez, a munkához vagy épp a pénzhez, így ahhoz is, hogy mire és mennyit érdemes költeni. A Vienna Life Biztosító legújabb blogbejegyzése az X, az Y és a Z generációk pénzhez való viszonyát mutatja be. Ebből kiderül többek között, hogy mik a legnagyobb hibák, amit az Y-ok a pénzükkel elkövetnek, de az is, hogyan érhetnek el 15%-os fizetésemelést. Teljes cikk...


5 fontos tény a nyugdíjbiztosításokról

9 éve Mivel az állami nyugdíjrendszer kilátásai enyhén szólva sem rózsásak, ajánlott egyénileg is takarékoskodnia annak, aki szeretne anyagilag stabil nyugdíjas éveket biztosítani magának. Számukra 3 megoldás kínálkozik: nyithatnak nyugdíj-előtakarékossági számlát, azaz NYESZ-t, megtakaríthatnak egy önkéntes nyugdíjpénztár segítségével és köthetnek egy nyugdíjbiztosítást, melyek mindegyikére 20 százalékos állami támogatás jár. A Vienna Life Biztosító legújabb blogbejegyzése e három nyugdíjcélú termék közül, ezúttal a nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalót mutatja be. Nézzünk ezek közül néhányat! Teljes cikk...


10-30%-kal csökkenthetik a cégek a táppénzes napok számát

9 éve 2020-ra a mentális betegségek jelentik majd a munkaképesség-csökkenés első számú okát. A krónikus distressz - azaz a káros stresszhatás - az európai dolgozók 22 százalékát érinti: ez okozza a mentális betegségeknek tulajdonítható hiányzások 50-60 százalékát - hangzott el a Vienna Life Biztosító „Egészségfejlesztés a munkahelyen” témájú, vállalati HR-szakembereknek tartott múlt keddi szemináriumán. Teljes cikk...


Mitől lesz boldog a munkavállaló?

9 éve Ingyen ebéd, játékok, wellness-szolgáltatások, babapénz, kötelező szabadság - a sor hosszan folytatható. A Vienna Life Biztosító legújabb blogbejegyzésében többek között annak jár utána, milyen extra juttatásokkal próbálják magukhoz csábítani az értékes munkaerőt a világ vezető cégei. Teljes cikk...


Mindenki költ annyit orvosra, amennyiből a magánegészségügyi-ellátás is elérhető lenne, csak ez nem tudatosul

9 éve Képzeljük el a következő helyzetet: egy munkavállaló ládákat pakol egy palackozóban, megfájdul a dereka, így a munkáját nem tudja ellátni. Elmegy a háziorvoshoz, aki szakorvoshoz irányítja, majd kap egy időpontot MR-re - persze néhány hónappal későbbre. Addig otthon fekszik, amitől még rosszabb is lesz az állapota. Majd eljut az MR vizsgálatra, utána a lelettel visszamegy a szakorvoshoz, aki gyógytornát javasol és innentől akár két hét alatt felépülhet a gyógytornász segítségével, ám közben hónapokra kiesett a munkájából. Ez épp az az eset, amire egy egészségbiztosítás megoldást kínál, hiszen például a diagnosztikai vizsgálatok sokszor több hónapos várakozási idejét néhány napra rövidíti. Ezért az egészségügyi ellátás gyorsasága és minősége a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt fontos. Dr. Zsolnai Gáborral, a Vienna Life Biztosító vállalati értékesítési igazgatójával beszélgettünk az év eleji cafeteria-választások kapcsán az egészségbiztosításokról, mint választható juttatási elemekről. Teljes cikk...


Az emberek 5%-a várja anyagi helyzete javulását a nyugdíjba vonulás után

10 éve A Vienna Life Biztosító az állam által évi 280 ezer forinttal támogatott nyugdíj-előtakarékossági megoldásokat mutat be. Online kérdőíves kutatásának egyik eredménye pedig az, hogy az emberek 5%-a várja anyagi helyzete javulását a nyugdíjba vonulás után - jelent meg a biztosító blogján. Teljes cikk...


Így lehet felpendíteni az év végi céges jutalmak összegét

10 éve Hova érdemes befektetniük azoknak, akik extra pénzt kapnak az év végén, de nem tudnak hónapról hónapra félretenni és a pénzügyekhez sem igazán értenek? - erről ír a Vienna Life Biztosító blogja. Teljes cikk...


Cafeteria: a cégek többsége nem kínál egészségbiztosítást alkalmazottainak, pedig lenne rá igény

10 éve A cég dolgozók közel felének nem kínál a cég egészségbiztosítást a cafeteria részeként, pedig, ha nyújtana ilyet, akkor választanák. Teljes cikk...