kapubanner for mobile

149 600 forintra nőtt az átlagos nettó kereset

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Idén január és július között a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 3,2, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ez 2,3 százalékos reálbér-növekedést jelent.

2013. január és július között a teljes munkaidőben, legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 400 forint volt. Így az átlagos nettó kereset 149 600 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 600, a szellemi foglalkozásúaké 198 300) forint volt, 4,6 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 5,1, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 4,8, a nonprofit szervezeteknél 3,2 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 600, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 220 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,2 százalékkal haladták meg a 2012. január–júliusit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,5 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 3,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 2,2 százalékkal, 207 300 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (484 400 forint), ezt az információ és kommunikáció (431 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (389 000 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (152 100 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (165 800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2013. január–júliusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 400 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 10 900 forint juttatást kaptak ezen a címen.
2013. január–júliusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

A 240 900 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,3 százalékkal volt magasabb a 2012. január–júliusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek