kapubanner for mobile

Egypilótás járatok oldhatják meg a munkaerőhiányt

Egy pilótával repülnének a jövőben egyes légitársaságoknál, mert ez költségeket takarít meg és a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémák mértékét is csökkentené.

pilóta hiány munkaerő -

Repülés közben a jelenlegi nemzetközi gyakorlat szerint az egyik pilóta irányítja a gépet és figyeli a vezérlést, míg társa az esetleges anomáliák megjelenésére és kiküszöbölésére koncentrál. Ez a modell arra is lehetőséget nyújt, hogy a pilóták felváltva pihenjenek repülés közben. Ezen kívül ha egyikük rosszul lesz, a másik át tudja venni a gép irányítását.

Több mint negyven országban ugyanakkor változtatnának ezen a gyakorlaton, és a szabályokat meghatározó Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez (ICAO) fordultak, hogy segítsen kidolgozni a kereskedelmi repülőgépek egyetlen pilótával történő biztonságos repülésének módját - számol be az Euronews.

Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) is tárgyalásokat kezdett a repülőgépgyártókkal arról, hogyan lehetne megvalósítani az egypilótás szolgáltatási modellt. 

Az EASA szerint akár már 2027-ben elindulhatnának az egypilótás járatok.

Biztonsággal kapcsolatos aggodalmak is felmerülnek ugyanakkor mind az utasok, mind a pilóták szempontjából. A jelenlegi kétpilótás rendszer ugyanis megkönnyíti a potenciálisan felmerülő vészhelyzetek kezelését.

Arról, hogy mekkora probléma a pilótahiány, ebben és ebben a cikkünkben is írtunk.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek