22 ezer forint támogatástól estek el, és dolgozni sem tudnak
Elveszítették a 22 ezer forintos állami támogatást az 50 százalék alatti egészségkárosodással élők, pedig dolgozni sem tudnak - írta a Hír TV.
A riportban megszólalt a 62 éves Faragó István, aki a kutyájával él egy pestszentlőrinci telken. Gerincproblémái miatt évek óta munkaképtelen. Az orvosi szakvélemények alapján 42 százalékos egészségkárosodással él. Ez eddig elég volt arra, hogy munkakeresőként szerepeljen a munkaügyi nyilvántartásban, csakhogy az új szabályok szerint januártól nem az. Az év végén határozatban értesítették arról, hogy kihúzták a nyilvántartásból. Ezzel elesik attól a 22 800 forintos támogatástól is, amit eddig az aktív korúak ellátására biztosított az állam - írja a tévé honlapja.
„Ebből a pénzből sem lehetett megélni, megalázó összeg volt, de most a 0 forint még megalázóbb összeg, és ez sajnos, mondhatjuk azt, hogy egy halálos ítélet az embernek” - fogalmazott. Azt mondja, egy évre elegendő tartaléka van. 22 négyzetméteres házát havi 15 ezerért, egy olajradiátorral fűti - írja a Hír TV honlapja.
A nagyobbik kormánypárt türelmet kért, amíg átszervezik a rendszert.
Hír TV
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?