26 százalékos minimálbér-emelésre készülhetünk?
Egy költségvetési tervezethez benyújtott módosítási javaslatra hivatkozva az Mfor.hu azt írja: a kormány feltételezhetően 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre.
A jövő évi költségvetéshez Font Sándor kormánypárti képviselő nyújtott be egy módosító javaslatot, melynek indoklásában érdekes dologra bukkantunk. A módosítás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) juttatott forrást kívánta az idei szintre emelni. Az indoklásban a következő olvasható:
"a szervezet működésének finanszírozását várhatóan az emelni tervezett minimálbér fogja végképp ellehetetleníteni, hiszen csak a bérekre mintegy 530 millió forintot kellene költeni, egy 26 százalékos béremelési szintet feltételezve".
Az Mfor.hu szerint ez alapján feltételezhető, hogy a kormány drasztikus mértékű, 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre.
A 26 százalékos minimálbér-emeléssel a mostani bruttó 111 ezer forint 139 860-ra nőne, ami nettóban 92 408 forintot jelentene. Vagyis a mostaninál 18 593 forinttal többet.
Ugyanakkor nem szabad az érdekegyeztetésről megfeledkezni. A munkaadók valószínűleg nem örülnének egy ilyen lépésnek. A portál szerint ugyanakkor a cafeteria-rendszer átalakítása segíthet ebben. Jelenleg viszonylag nagy esély mutatkozik arra, hogy a cafeteria egy részét készpénzesíteni fogják, így adómentes juttatásban részesítve a munkavállalókat. Egyes vélemények szerint ezzel akár 4 millió dolgozó is közel 20 ezer forint pluszpénzhez juthat. Így ha a 26 százalékos emelés egy - döntő - része ilyen formában kerülne a minimálbéres munkavállalóhoz, elérhető lehet a drasztikus bérnövelés.
mfor.hu

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?