A beiskolázási utalvány a második legnépszerűbb béren kívüli juttatás
A 2007/2008-as tanévben 100 420 kisdiák kezdi meg alapfokú tanulmányait az általános iskolákban, háromezerrel több, mint egy évvel korábban. A közoktatásban több mint 1 millió 381 ezer diák ül be szeptember 3-án az iskolapadba - csaknem háromezerrel kevesebb, mint az elmúlt évben.
A tanévkezdés nem lesz olcsó: a tankönyvek és tanszerek ára az MTI adatai szerint 20-25 ezer forintba kerül majd azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke szeptemberben először veszi hátára az iskolatáskát. A tankönyvárak hozzávetőlegesen 5,4 százalékkal emelkedhettek az előző tanévhez képest. A tankönyvcsomagok átlagára az 1-4. évfolyamokon 5000 forint, de ezen belül az első évfolyamon a 10 000 forintot is meghaladhatja.
Ilyen helyzetben nagy segítséget jelent, ha az iskolás gyerekek szülei támogatást kapnak a munkaadójuktól. A dolgozók lojalitásának növelésén túl ez a segítségnyújtás a cég és a munkavállaló számára is adómentes: gyermekenként 20.000 forint összeghatárig. Mivel ezt a támogatást mindkét szülő megkaphatja, így a beiskolázás terhei már szinte alig érezhetők a családban.
Természetesen ezt a plusz juttatást nem minden cég engedheti meg magának, de évről-évre többen ismerik fel az adómegtakarításnak ezt a módját. Évente mintegy 20-25 százalékkal bővül a beiskolázási utalványt vásárló cégek köre, de többségük nem használja ki az adható maximumot - mondta Balázs Krisztián, az Accor Services marketing igazgatója.
Az Accor Services ügyfelei között készített felmérés alapján, a béren kívüli juttatások közül a munkahelyi étkezést biztosító utalványok után a beiskolázási utalvány a legnépszerűbb juttatás. A Ticket Service beiskolázási utalványt október 31-ig lehet felhasználni országosan 9000 üzletben, köztük több mint 600 üzletben 5-15 százalékos kedvezménnyel. Így a szülők a becsengetés után is ráérnek megvenni a tanárok által meghatározott füzetcsomagot és egyéb tanszereket.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.