A Bosch regionális szolgáltató központot hozott létre Miskolcon
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészült ki Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., amely így Európa legnagyobb kéziszerszám gyárává, a Bosch vállalatcsoport legnagyobb egységévé vált - írja az MTI.
Szijjártó Péter szerint a világgazdaságban új típusú verseny zajlik, amelyben "az lesz a győztes, aki a leggyorsabban megérti az ipar 4.0 vagy a digitalizáció fogalmát és mindezt a gyakorlatban is alkalmazni tudja, aki a leggyorsabban tud előrejutni a kutatás fejlesztési (K F) versenyben".
A miniszter kiemelte, a Bosch világszinten is az egyik éllovasa a digitalizációs és modernizációs versenynek, hiszen 59 ezer munkavállalót foglalkoztat a K F területen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bosch K F stratégiájában Magyarországnak központi szerepet szán, mivel a cég tavaly az országban 47 milliárd forintot költött kutatásra és fejlesztésre, ez 26 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen felül a vállalat 19 oktatási intézménnyel működik együtt, ami a munkaerő utánpótlását is segíti.
Mára a Bosch Magyarországon a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalattá vált, foglalkoztatottainak száma elérte a 14 200-at - tette hozzá. Fükő László, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a regionális szolgáltató központ tavaly ősszel kezdte meg a működését, ami a miskolci kéziszerszám gyár K F és gyártási tevékenységéhez csatlakozott. A központ a Miskolcon és más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával, kiszállításával, valamint akkumulátorok és csomagoló anyagok beszerzésével és tárolásával foglalkozik.
Az ügyvezető igazgató szólt arról is, hogy most véglegesítették a cég és a kormány közti megállapodást, a cég az állami támogatást a bérköltségek egy részének a finanszírozására fordítja. Ezáltal lezárult a projekt. Fükő László szerint a támogatással az állam a Bosch munkahelyteremtő erejét, és az észak-magyarországi régió iránti elkötelezettségét ismerte el.
Az ügyvezető igazgató sikerként értékelte, hogy az előzetes tervekben szereplő 205 munkahely helyett 260 embert tudott alkalmazni a cég. Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselő szerint a miskolci telephelyen dolgozó mérnökök és munkások sikere, hogy a Bosch a miskolci beruházás mellett döntött.
MTI
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A nők és a fehérgallérosok vannak leginkább veszélyben a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása miatt – állapította meg a Oeconomus... Teljes cikk
Évről évre nő számuk és egyre többen lennének nyitottak a munkavállalásra. Nincsenek elszállt bérigényeik. Megbecsülésre, közösségre,... Teljes cikk
Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el.... Teljes cikk
- Mennyiség helyett minőség - Ezek a jó állás titkai az amerikai munkavállalók szerint 1 hete
- Tanulmány: nem elég befogadóak a céges csapatépítő programok? 2 hete
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 2 hete
- Több száz új munkahely érkezik Gyöngyösre és Csömörre: brutális beruházást jelentettek be 3 hete
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 3 hete
- Kenyérgyár épül Tatán - 100 új munkahely jön létre 3 hete
- Új igazgató a Schneider Electric dunavecsei okosgyárában 3 hete
- Nincs szorgalmas vagy lusta generáció - a Z a közös élményt keresi és nem akar belehalni a munkába 4 hete
- 300 új munkahely Vecsésen: elindult a termelés 4 hete
- Életre szóló hűség nincs: Z generációsok a munkaadókról 4 hete
- 55 új munkahely jön létre 42 milliárdból Szolnokon 1 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja