kapubanner for mobile

A főnökből is lehet jó blogger

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Míg egyes nyugati cégek már alkalmazzák a blogot üzleti kommunikációjukban, addig a hazai cégek számára ez a "PR-eszköz" egyelőre ismeretlen. Míg megfelelő alkalmazása fényesítheti a vállalat hírnevét, addig hozzá nem értő kezelésük válságokat is okozhat.

A nálunk fejlettebb internetkultúrával rendelkező országokban a blog már jó ideje többféleképpen is jelen van a gazdasági életben: az üzleti (B2B) kommunikációban mint speciális kommunikációs eszköz vehet részt. Jó példa erre egy olyan blog, aminek szerzője vállalati szakértő / döntéshozó, olvasói pedig a vállalattal foglalkozó újságírók. Így lehetőség nyílik a vállalathoz közel álló médiamunkások megszokottnál kötetlenebb tájékoztatására.

A lényegre törő fogalmazás, az RSS értesítő révén az egyre zavaróbb e-mail áradat kikerülése és a gyors informális visszakérdezés lehetősége mind kedvező fogadtatásra találtak az újságírók között. Ez a fajta blogolás persze csak akkor működik, ha a vállalati szakembereknek nem csak mondanivalójuk van, de igényük is arra, hogy azt közvetlenül megosszák az újságírókkal. Hamar megbuknak azok a blogok, amiket látszólag ugyan az igazgató jegyez, valójában azonban a pr osztály/pr ügynökség ír.

A Pr-blog kitör a hierarchiából

A blog és az e-mail II.
A blog az e-mailnél szélesebb olvasóközön- séget vesz célba, és az üzenethez (bejegyzéshez) fűzött kommentárok révén pedig megjelenik a közvetlen visszacsatolás lehetősége is.

Legalább ilyen fontos a blogok közti "oldalirányú" kapcsolat: a hasonló témában írt blogok több szállal (link, idézet, hoz- zászólás) is kötődnek egymáshoz. Ezek a blogok a hozzájuk tartozó aktív - hozzászólásokat író - és passzív olvasó- táborukkal együtt egy sajátos, komplex szöve- vényt ("blogszféra") al- kotnak, ahol az üzenetek újfajta szűrése, értelme- zése, feldolgozása valósul meg. A valódi (közvetlenül az információtulajdonos által írt) pr blog a kialakult gyakorlat szerint "szabálytalan", hiszen kikerüli a hagyományos, ellenőrzött és jól bejáratott (vezetőség - belső pr szakember - pr ügynökség - sajtó) útvonalat. Kérdés az, milyen együttműködés, milyen egyensúlyi helyzet alakulhat ki a közvetlen - blogon keresztüli - és a hagyományos sajtókapcsolati csatornák között?

Talán a blognál, mint eszköznél is vonzó lehet a pr szakemberek számára maga a blogszféra. Egy ez év elejei felmérés szerint egyedül az Egyesült Államokban 32 millió ember olvas blogokat. (A bloggerek és blogolvasók száma rendkívül gyorsan növekszik.) A potenciális célközönség mérete mellett igen izgalmas az a mód, ahogy egyes információk a blogszférában felerősödnek és szétterjednek.

Az eddig szerzett tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a pr-üzeneteknek a blogszférán keresztüli terjesztésével csínján kell bánni. Ez a közeg ugyanis rendkívül éber, gyorsan és kritikusan reagál minden olyan megnyilvánulásra, amiről úgy érzik, hogy sérti a blogszféra függetlenségét.

.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek