kapubanner for mobile

A gyerekek veszik át az állam feladatát: ők tartják el a szüleiket mától

Július elsejétől lép érvénybe az a törvénymódosítás, amely alapján a felnőtt gyermeket már egy harmadik fél is kötelezheti arra, hogy eltartsa a szüleit. A Penzcentrum megírta, ez milyen kötelezettségeket ró az érintettekre, milyen mértékben érintheti a pénztárcájukat.

Minden nagykorú (18 év feletti) gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni, bármi is legyen a rászorultság oka: időskor, fogyatékosság, betegség, rokkantság vagy egyéb tényező - mondta Farkas András nyugdíjszakértő.

A támogatást a szülők kérhetik a gyermekeiktől, abban az esetben azonban, ha a gyermek önszántából nem hajlandó segíteni, akkor a szülő beperelheti szülőtartásért a gyermekét.

2016. július 1-jétől pedig a szülő helyett bármely harmadik személy (pl. idősotthon, ellátó szolgálat,kórház stb.) beperelheti a gyermeket az egy évre visszamenő költségei megtérítésének érdekében.



A szülőtartásnak nincsen meghatározott összege. Ha a gyermek és a szülő nem tud megegyezni (vagy az intézmény perel), akkor a bíróság dönt annak mértékéről különböző szempontokat vizsgálva. Az összeg a gyermek jövedelmének a feléig terjedhet - hívja fel a figyelmet válaszában Farkas András.

- Nem elég törvényileg kötelezni a gyermekeket szüleik anyagi támogatására. Ahhoz, hogy nemzedékek biztonságban és harmonikusan élhessenek együtt egy egymásra épülő értékrend szükséges, ahol minden nemzedéknek megvannak a kötelességei, de emellett szükség esetén támogatásra is számíthat - válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Németh Erzsébet szociálpszichológus.

Pénzcentrum
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk

Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint

Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk