kapubanner for mobile

A HÖK-elnök kétszerannyit keres Pécsen mint Budapesten

A hallgatói önkormányzatok vezetői az egyes felsőoktatási intézményeknél nem egyforma javadalmazásban részesülnek – írja a Magyar Nemzet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a HÖK elnöke 90 ezer forintot kap havonta, a Pécsi Tudományegyetemen havi 178 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzák a hallgatói önkormányzat vezetőjének munkáját.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a szövetségben tiszteletdíjat nem kapnak a tisztségviselők, csupán bizonyos költségtérítést tudnak fizetni.

Ő maga a Debreceni Egyetemtől a minimálbér összegének megfelelő ösztöndíjat kap, amiért a HÖOK vezetői tisztét betölti, illetve az egyetem szabályzata szerint további 50 ezer forintot a HÖK vezetéséért.

A múlt héten a bíróság jogerősen kimondta, a hallgatói önkormányzat vezetőinek javadalmazására vonatkozó adatok közérdekű adatok, ezért azokat ki kell adnia az egyetemnek.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek