A kisvállalatok 84 százalékánál terveznek béremelést idén
Bő két év megszorítás és járvány után a kis- és középvállalatok több mint kétharmada hajtott végre vagy tervez idén beruházást, illetve béremelést. Úgy tűnik, vége a Covidnak: a válaszadók alig 17 %-a érzi már csak a hatását; közülük is döntően az otthoni munkavégzésre való áttérést és hosszútávon való megtartását. A helyzet azonban nem rózsás: az árfolyamingadozás, a munkaerőhiány és az infláció is fejfájást okoz. A moratórium megszűnése, valamint az emelkedő energiaárak miatt várhatóan nőni fog a felszámolások száma – derül ki a Via Credit és az OPTEN közös felméréséből.
Túl vagyunk a Covidon: legalább is a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy a járványnak semmilyen hatása nincs már a vállalkozás működésére. Akik még érzik a hatást, azok közül is közel 44% nem negatívumot említett, hanem a home office-ra való áttérést, mint a pandémia egyik fennmaradó következményét - derül ki a Via Credit és az OPTEN közös felméréséből.
A szomszédban zajló háború a vállalatok 70%-ra nincsen hatással egyelőre. Ellátási lánc hiányosságok, megemelkedett energiaárak elenyésző számban jelentenek csak gondot. A fennmaradó 30%-a a válaszadóknak azonban érzi a háború okozta ellátási láncban keletkező fennakadásokat. Az elszálló alapanyagárak vagy az energia árának negatív hatásai miatt egy-egy válaszadó akár teljes éves profitját is felélte. A vállalkozások már nem csak a nyersanyagárak tőzsdei ingadozását építik be a szerződéseikbe, hanem az energiaárak változását is áthárítják a megrendelők fele.
A forint-euró/dollár árfolyam ingadozása viszont érezteti hatását; 76% érzi a beszerzési árakban, illetve a működési költségekben való emelkedést.
Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője szerint nem meglepő, hogy ilyen eredmények születtek a felmérés során; bő két év válságot követően a cégek végre fellélegezhetnek és elbocsátások, bércsökkentések helyett bepótolhatják elmaradt fejlesztéseiket. A háború és az általa generált ellátási lánc és devizaárfolyam okozta bizonytalanságot azonban a vállalkozások tartós folyamatként kezdik felfogni és minden bizonnyal folyamatosan újraterveznek. Az már elmúlt, hogy a cégvezetők több éves tervet tennének le az asztalra, az utóbbi időben megszokhattuk, hogy sokszor éven belül újraírják az üzleti tervet a változó körülményekre reagálva.
Arra a kérdésre, hogy melyek a magyar kkv-k legfőbb problémái, a válaszadók számos válaszlehetőség közül választhattak, akár többet is megjelölve. A három leggyakrabban adott válasz a már korábban is említett árfolyamingadozás (63%), az infláció (55%) és a szakképzett munkaerő (73%) hiánya volt.
„A moratórium megszűnése, valamint az emelkedő energiaárak sok vállalkozás számára jelentenek komoly kihívást. Idén már 12 000 cég került kényszertörlés alá - ami több mint tavaly egész évben - és a felszámolások száma is emelkedésnek indult” – hívja fel a figyelmet Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója.
Az ellátási láncokban kialakult problémák most legjelentősebben az ipari szektorokra hatnak – szemben a COVID által sújtott főként szolgáltató szektorokkal. „Ne legyenek illúzióink, sok bedőlés várható még idén és a jövő évben, és sok cég számára továbbra is a rövid távú túlélés a cél. Ezért is fontos, hogy a bedőlő vállalkozások minél kevesebb céget rántsanak magukkal” – teszi hozzá az igazgató.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 3 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?