kapubanner for mobile

A kommunikáció a hazai vezetők gyenge pontja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy nemzetközi felmérés szerint komoly kihívást jelentenek a vezetők jelentős részének az olyan feladatok, mint az eredményes kommunikáció, a beosztottak motiválása, a feladatok delegálása. A Menedzsment Fórum által megkérdezett hazai szakértők szintén elsősorban a vezetési stílus, illetve a kommunikáció terén emeltek ki hiányosságokat.

Alkalmatlan a posztjára a vezetők harmada

A Right Management Consultant 133 szervezetre kiterjedő elemzése azt mutatja, a vezetők 30 százalékát tartják munkatársaik a feladatkörük betöltésére alkalmatlannak, és 30 százalékukat középszerűnek. Mindössze a menedzserek fennmaradó része felel meg minden elvárásnak. Chris Ray, a tanácsadó cég munkatársa elmondta: tréningekkel fejleszthetőek a hiányos képességű vezetők, azonban a vállalatoknak a 'leszakadók' mellett a közepesnek értékelt menedzserek képzésére is gondot kell fordítaniuk.

A megkérdezett vállalati munkatársak szerint a legfontosabb vezetői erény a jó kommunikációs készség: a tanácsadó cég felmérésében a válaszadók 47 százaléka emelte ezt ki, mint a legfontosabb tulajdonságot. 44 százalék szerint igen fontos, hogy a menedzsernek legyen 'víziója', azaz célt tudjon kijelölni beosztottai számára, és legyen érzéke a motiváláshoz. A megkérdezettek 32 százaléka úgy véli, a jó főnök őszinte és egyenes, 31 százalékuk szerint megfelelő döntéseket hoz, 26 százalékuk szerint jó kapcsolatot tud fenntartani alárendeltjeivel, és 22 százalék szerint kreatív.

A nemzetközi felmérés eredménye szerint az emberek 42 százaléka érzi úgy, át tudná venni felettese munkakörét, míg 46 százalékuk nem érzi elég jónak magát erre a posztra, 12 százalék pedig bizonytalan. Általában inkább a férfiak érzik úgy, hogy alkalmasak lennének saját főnökük pozíciójának betöltésére.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek