kapubanner for mobile

A koronavírus miatt 300 ezer állás szűnt meg eddig Magyarországon

Csaknem háromszázezer ember veszíthette el a koronavírus-járvány miatt a munkáját. A magyar kormány megkésve és szűkmarkúan kezelte a járvány gazdasági hatásait, a válságból való kilábalás pedig évekig tarthat.

A spanyolok mellett a magyarok zsebét érintette a legrosszabbul a koronavírus-járvány nyomában kibontakozó gazdasági visszaesés az Európai Parlament felmérése szerint.

A megkérdezett magyarok 43 százalékának csökkent a jövedelme az elmúlt hónapokban, az uniós átlag pedig 28 százalék. Részben vagy teljesen a magyarok 35 százaléka vesztette el munkáját a járvány miatt, míg az uniós átlag 21 százalék - hangzott el az ATV Híradójában.

A műsorban a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László elmondta: a kormány számaival szemben valójában több százezren válhattak munkanélkülivé az elmúlt hónapokban.

Nagyjából háromszázötven és négyszázezer között van azoknak a száma, akik most a munkanélküli regiszterben vannak. Akik a válság hatására veszítették el a munkájukat, kétszázötven-háromszázezren lehetnek.

Hozzátette: a magyar kormány megkésve és szűkmarkúan kezelte a járvány gazdasági hatásait.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke arról is beszélt, hogy a gazdasági válságból való kilábalás nem egyik napról a másikra történik majd. "A következő hónapokban, akár egy-két évben együtt kell élnünk ezzel. Hosszan elnyúló és lassú folyamat lesz sajnos" - tette hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek