A mezőgazdaságban mindig szükség lesz a dolgos kézre
Tavaly novemberben indult útjára a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége szervezésében a Legyél te is mezőgépész! program országjáró sorozata - írja a magro.hu.
A kezdeményezés célja, hogy felkeltsék a pályaválasztás előtt álló hetedik-nyolcadik osztályos diákok érdeklődését a mezőgazdaság, azon belül is a mezőgépészet iránt.
A magro.hu szerint, ahogy a nyíregyházi állomáson elhangzott, hogy a szektor lassanként kiöregedik, az átlagéletkor 50 fölött van, az iskolázottsági átlagos szintje alacsony, a fiatalok pedig motiválatlanok abban, hogy a mezőgazdaságban vállaljanak munkát.
A mezőgazdaság az az ágazat, ahol mindig szükség lesz a dolgos kézre, hiszen az alapvető élelmiszereket a föld adja számunkra. Aki ma Magyarországon mezőgazdasági termeléssel, élelmiszer-feldolgozással szeretne foglalkozni, annak nagyon hosszú ideig jól megfizetett, jó körülmények között végezhető, mindenki számára fontos munkája lesz - mondta az Agroker Holding Zrt. vezérigazgatója.
Pintér István hozzátette: azok a cégek, amelyek valamennyire kötődnek az agráriumhoz és a gépészethez, hivatásuknak tekintik, hogy közelebb hozzák a fiatalokat a szakmához.
magro.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek