A mikro- és kisvállalkozások bár javuló tendenciát mutatnak, még mindig nincs elég kereslet
A mikro-, családi és kisvállalkozások helyzetében egyes ágazatokban már némi javulás látszik a válság után, de a többségük még mindig a belső piaci kereslet hiányával küszködik - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.
A cukrászok ipartestületénél, volt akinek 10 százalékkal is nőtt a bevétele tavaly. Némileg javult a fémiparosok és a gépjárműipari beszállítók helyzete is.
Ugyanakkor továbbra sem látszik a kilábalás a lakossági szolgáltatást végző kisvállalkozásoknál, az asztalosoknál, illetve az építőipari mikrovállalkozásoknál - mutatott rá az elnök. Az építőipari növekedést a nagyberuházások, például a vasúti építkezések adják, a lakosságnak szolgáltatást végző mikro építőipari vállalkozásoknál még nem érződik a piac bővülése.
Az iparosok arra várnak, hogy a megváltozott adópolitikával, a rezsicsökkentéssel több pénz marad a családoknál, megtakarításaik lesznek, és ez előbb-utóbb megjelenik a fogyasztás bővülésében, a szolgáltatások igénybevételében - mondta az IPOSZ elnöke.
Úgy vélte, gyorsítaná a mikrovállalkozások helyzetének javulását, ha az állam a belső piacon megrendelést generálna. Az IPOSZ álláspontja szerint a mikrocégek piacának élénkülését hozná a külföldön már bevált módszerek alkalmazása, köztük a lakásfelújításoknál, karbantartásoknál alkalmazott csökkentett áfa bevezetése - hangsúlyozta Németh László.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?