kapubanner for mobile

A minisztériumi HR-esek módszertani támogatást nyújtanak

Az új közigazgatási rendszerben megmaradnak a minisztériumi HR-osztályok, csak a kiválasztás kerül át a személyügyi központba. Ez mérföldkő lesz az államigazgatási stratégiai emberierőforrás-menedzsmentben, mivel egy olyan állásbank jön létre, amelyben minden üresedést nyilvántartanak, a betöltéséhez szükséges kompetenciákkal együtt.

Minden minisztérium átlagát és a beosztotti, illetve vezetői szinteket is figyelembe véve az idei jutalomkeret nagyobb lesz a tavalyinál. Ez azzal magyarázható, hogy a felmérések készítésekor azt tapasztaltuk, hogy nagy volt a szórás a tárcák között. Az új, teljesítményértékelésen alapuló rendszer azonban ezzel együtt igazságosabb és kiszámíthatóbb, mint a korábbi - fogalmazott a Napi Gazdaságnak adott interjúban Szakács Gábor, a Kormányzati Személyügyi Központ (KSZK) főigazgató-helyettese.

Teplán István, a KSZK főigazgatója a lapnak elmondta, úgy tudja, hogy nincs további leépítési szándék minisztériumi körben, de lehetnek még feladatátcsoportosítások, amelyek eredményeképpen változhat a létszám. Arról, hogy hány betöltetlen állás van ma a központi közigazgatásban, Szakács Gábor szerint nehéz lenne pontos számot mondani, mivel a pályáztatási kötelezettség csak nemrégiben vált törvényi előírássá, így a kiírt pályázatok nagyobb részét az év végéig lezárják. Sok helyen még a régi rend szerint nevezték ki hat évre a főosztályvezetőket. Az egyetlen kivétel a környezetvédelmi tárca volt, ahol minden posztot megpályáztattak, igaz, ott sem akadt túl sok intézményen kívülről pályázó jelölt.

Teplán István tájékoztatása szerint az új közigazgazási rendszerben a minisztériumi hr-osztályok megmaradnak, csak a kiválasztás kerül át a központba. Ez mérföldkő lesz az államigazgatási stratégiai emberierőforrás-menedzsmentben, mivel egy olyan állásbank jön létre, amelyben minden üresedést nyilvántartanak, a betöltéséhez szükséges kompetenciákkal együtt. A kiválasztás során minden posztra két-három jelöltet terjesztünk elő a minisztériumoknak, ahol majd a végső döntést meghozzák - fogalmazott a szakember.

Mint Szakács Gábor hozzátette: egy ilyen integrált hr-rendszer bevezetése szempontjából az lett volna az optimális, ha egy munkakörelemzéssel kezdhetik a folyamatot. A köztisztviselők esetében azonban - szemben a kialakult munkakörökkel rendelkező közalkalmazottakkal - először magukat a leírásokat kell létrehozni. Ha ez megvan, akkor tudják csak megmondani, hogy milyen kompetenciákra lesz szükség, illetve milyeneket kell még fejleszteni.

Így először a vezetőkre alkalmazzák az új módszereket, és azt fokozatosan terjesztik ki az államigazgatás egészére. A KSZK folyamatosan átveszi az operatív feladatokat, így végül a tárcáknál maradó munkatársak elsősorban módszertani támogatást nyújtanak a minisztériumi vezetésnek - mondta Szakács Gábor, rámutatva, hogy a folyamatot nehezíti, hogy nagyon különbözőek a vezetői információs rendszerek, így a tervek szerint egy körülbelül másfél éves folyamat során alakíthatják ki a minden intézményre vonatkozó egységes rendszert.

Napi Gazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek