A szakszervezetek szerint nem történt változás a munka törvénykönyvének módosításai ügyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem történt érdemi változás a Munka törvénykönyve tervezett módosításainak ügyében, így a három éves munkaidőkeret és a 400 óra maximálisan elrendelhető túlóra kérdésében. A kialakult helyzet miatt a Liga Szakszervezetek is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstrációhoz, a Munkástanácsok Országos Szövetsége pedig kedden hoz határozatot e kérdésben - írja az MTI.
Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke is megerősítette a tárgyalást követően az MTI-nek, hogy hétfőn a kormány oldal képviselői - Kósa Lajos, valamint Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár - elmondták, hogy az egyéni képviselői indítványban benyújtott törvénymódosító tervezetet kiegészítették azzal, hogy a munkaadó csak akkor rendelhet el 400 óra túlmunkát és növelheti a munkaidőkeretet 36 hónapra, ha erről a munkavállalókkal kollektív szerződésben megállapodik.
A MOSZ elnöke felidézte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt hét szerdai bejelentését, amely szerint "a túlórapénzek egy éven túli elszámolását sem tartja helyesnek a kormány". Palkovics Imre szerint ezt a kijelentést nehéz lesz összeegyeztetni a tervezetben szereplő 36 hónapos munkaidőkerettel.
A szakszervezeti vezetők elmondták, hogy a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosításait a továbbiakban az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága tárgyalja kedden és az ott elfogadott tartalommal kerül tovább a tervezet szövege a plenáris ülés elé. A Liga elnöke szerint éppen ezért még mindig kérdéses, hogy mi lesz a módosító törvényjavaslat végleges szövege.
Hozzátette, a Liga az egyeztetésen ismételten arra kérte a kormány oldal képviselőit, hogy vonják vissza a 36 hónapos munkaidőkeretről és a 400 óra túlmunkáról szóló előterjesztésüket és a kialakult helyzetet a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) próbálják megoldani, a munkaadói és a munkavállalói oldal munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó igényeinek ütköztetésével. Kérték mindezt azért, mert a szakszervezetek szerint a 36 hónapos munkaidőkeret európai uniós irányelvet sért, azaz az elfogadása kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után.
Doszpolyné Mészáros Melinda arról is beszámolt, hogy az ügy jelenlegi állása miatt a Liga szakszervezetek is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstrációhoz.
Palkovics Imre megjegyezte, hogy a MOSZ a kérdésben a keddi testületi ülésén határoz majd. Ugyanakkor kiemelte, hogy szombaton nem csupán az Mt. tervezett átalakítása miatt akarnak az emberek az utcára menni, hanem többek között a CEU ügye és a közszolgálati dolgozók jogállásának változása miatt is. Hozzátette, hogy az Mt. ügyében talán szerencsésebb lenne önálló demonstrációt szervezni.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?