kapubanner for mobile

A szorongás nőtt, az agresszió csökkent: így változott meg a fiatalok mentális állapota 40 év alatt

Nem igaz, hogy a mai fiataloknak összességében több érzelmi és viselkedési problémájuk lenne, mint a korábbi generációknak, az elmúlt mintegy negyven évben inkább a nehézségek jellege változott meg – állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) kutatói egy nemzetközi együttműködésben végzett vizsgálatban

Szorongás nőtt, agresszió csökkent: így változott meg a fiatalok mentális állapota 40 év alatt

Az ELTE csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Clinical Child and Family Psychology Review című szakfolyóiratban megjelent kutatás cáfolja azt az általánosan elterjedt vélekedést, miszerint a mentális egészséggel kapcsolatos problémák egyre gyakoribbak a fiatalabb nemzedékek körében.

A vizsgálat során az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet munkatársai 175 reprezentatív, a világ különböző pontjairól származó kutatás adatait vetették alá metaanalitikus elemzésnek. Céljuk az volt, hogy objektív képet kapjanak az 1 és 18 év közötti fiatalok érzelmi és viselkedési problémáinak változásáról az elmúlt 30–40 évben.

A szakemberek a PubMed, a Web of Science, a Scopus, az EBSCO és a Google Scholar adatbázisaiban kerestek olyan vizsgálatokat, amelyek a standardizált Child Behavior Checklist kérdőív szülők, tanárok és a fiatalok által kitöltött változatait használták.

A kutatás az 1981 és 2019 közötti adatokat vizsgálta, moderátorváltozóként pedig az életkort, a nemet, a válaszadási arányt és a földrajzi elhelyezkedést vette figyelembe.

Vekety Boglárka, a tanulmány első szerzője elmondta, az elemzések szerint az összesített tünetterhelés mértéke az elmúlt negyven évben nem változott, ugyanakkor bizonyítékot találtak az egyes tünetterületeken bekövetkezett változásokra.

Míg bizonyos problémák – például az agresszió vagy a szabályszegő viselkedés – csökkentek, addig mások, mint a szorongás, növekedtek a korcsoport, a nem és a földrajzi elhelyezkedés függvényében.

A kutatás részleteiből kiderül, hogy a kisiskolás korú gyermekeknél mind a szülői, mind az önbevallásos beszámolók szerint csökkentek az olyan externalizáló problémák, mint az agresszió.

A szülői és a tanári beszámolók alapján ugyancsak csökkenést találtak kisiskolás korban az internalizáló problémák terén is, mint a szorongás, a depresszió és a különböző szomatikus tünetek.

Ezzel szemben a serdülőknél a szülői beszámolók szerint nőtt a szorongásos-depressziós tünetek előfordulása, a serdülő fiúknál pedig az önbeszámolók alapján gyakoribbá váltak a pszichés eredetű szomatikus panaszok, például a fej- és hasfájás.

Az európai kamaszok körében az önbevallások alapján az elmúlt negyven évben növekedtek a társas problémák, miközben a szülők a szabályszegő viselkedés csökkenéséről számoltak be.

A tanulmány arra is rávilágított, hogy a szülői visszajelzések alapján az elmúlt négy évtizedben nőttek a figyelmi és a gondolkodási problémák.

A figyelmi zavarok inkább a kisiskolásokra, míg a gondolkodási problémák (például a kényszeresség) a serdülő fiúkra voltak jellemzőek.

Vekety Boglárka ugyanakkor rámutatott, ezeket a változásokat a tanárok vagy a fiatalok beszámolói nem támasztották alá, és a figyelmi problémák esetében az alskála megbízhatóságának csökkenését tapasztalták az idő előrehaladtával.

A kutatók összegzése szerint az eredmények nem igazolják azt az aggodalmat, hogy a mai fiatalok összesített tünetterhelése nagyobb lenne, mint a korábbi generációké. Az elemzések inkább arra utalnak, hogy a tünetprofilok összetétele változott meg.

A tanulmány korlátjaként jegyezték meg, hogy az a koronavírus-világjárvány utáni változásokat már nem elemezte.

Kép forrása: magnific

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek