Agresszió-tréning - A bárányok többé nem hallgatnak!

Jens Weidner kriminológiai és neveléstudományi professzorként tanít a hamburgi főiskolán. Évtizedes szakmai tapasztalatára építve állítja, hogy a legtöbb mai menedzserben nincs kellő agresszivitás a mindennapos szemtől-szemben konfrontációk legyőzésére. Ezért kialakított egy teljesen új, meghökkentő tréning-formát, az agresszió-tréninget.

Mint mondja, a tréningek résztvevői legtöbbször annyira szégyellik eddigi 'bárány' szerepüket, hogy nevük elhallgatását és teljes anonimitást kérnek a tréningen való részvétel során. A résztvevők legtöbbje közép-, és felsővezetőként dolgozik Németországban, illetve Svájci nagyvállalatoknál. Amit általában elvárnak a tréningtől: az akaratérvényesítés elsajátítása kellő egoizmussal fűszerezve.

A tréninget elindító professzor mindennapi szinten ismeri az agressziót. Kriminológusként elkövetőkre, elítéltekre és

gyilkosokra kell mindennapos szinten nyomást gyakorolnia egészen addig, míg megbánásra nem bírja őket az elkövetett cselekményük miatt. "Mindez a bárányszerepben lévő menedzsereknél pontosan fordítva történik. Meg kell szabadítani őket a túl erős, nyomasztó bűnösség-, és hiba érzetétől ahhoz, hogy sokkal erősebben léphessenek fel kiélezettebb helyzetekben."
"Tény, hogy a mindennapos üzleti életben a csendességet, udvariasságot a gyengeség szinonimájaként kezeljük. Így leggyakrabban az elnyomó személyek a szakmailag sokkal jobb, de halkabb kollégákat rendre 'kivégzik'. Ez persze teljesen fals végeredményhez vezet a cég szempontjából. Másképp megfogalmazva: néha kicsit tudnunk kell aljasnak lenni ahhoz, hogy a valójában inkorrekt személyeket kijátszhassuk. Meg kell tanulnunk farkasnak lenni a bárányok között!"

A speciális tréningforma kapcsán a professzor csupán egy-két lépést volt hajlandó elárulni. Az első lépést, amikor rádöbbenti a résztvevőket: a bárányszerep egyáltalán nem jó dolog. A résztvevőket egy meglehetősen zárt szobába viszik. A csapatból kérnek egy önkéntest, akit a szoba közepén lévő egyetlen székre leültetnek. A csapat többi tagjának a kiválasztott személytől távol kiadják a parancsot: "Ki kell zökkenteni a hangulatából! Ütközni kell vele, bármennyire is nyugodtnak látszik!". Majd kezdődhet a tréning első lépése. Az ülő önkéntes körül járkálni kezd túlzottan közel -néha a térdét is megérintve- minden más résztvevő. Az első kérdésből indul az egész provokáció: "Miért gondolja, hogy Ön jó munkaerő?" és a helyzet egyre jobban elmérgesedik. Amikor az önkéntes személy már végképp pattanásig feszült idegileg, akkor állítják csak le a szituációt. Már ebből is sokat tanulhatott mindenki: a kérdezett személy azt, hogy mennyire rossz, az addigi viselkedés-mintája, míg a kérdezők megtapasztalhatják, hogy mennyire jó, ha végre 'farkasként' viselkedhetnek.
A különös tréningformát Weidner azzal toldja meg, hogy megtanítja az agressziót összekötni a stratégiai ügyességgel. Hiszen -mint mondja-, tudnunk kell, hogy az agresszió nem csak megtanulható, de eltanulható is egyben. Így az ellenfelünk hamar

rájöhet a taktikánkra is. Éppen ezért a professzor tréningjének utolsó fázisában igencsak meglepő helyzettel találhatja szembe magát a résztvevő menedzser - helyesebben mondva nem helyzettel, hanem egy személlyel. Méghozzá egy börtönviselt személlyel. "A mindennapos konfliktusok során is meg kell tanulni keményen viselkedni!" - állítja a professzor és hozzáteszi, hogy "el kell tudni fogadni azt, hogy ha valahol nyerünk, azzal valaki veszít is. Ha nyerünk egy vita során, azzal a másik többé-kevésbé veszít. És ez az, amit a bárány-szerepet viselő emberek a legnehezebben tudnak elsajátítani. Inkább visszavonulnak munkájukhoz, csakhogy ne okozzanak kárt másoknak."

A vállalatok szempontjából ez az egyedülálló agresszió-tréning bármennyire is meghökkentő, de egyértelműen megéri az árát, hiszen az erősebb én-tudattal bíró vezető személyek a tréning végeztével jóval határozottabban képviselik a cég érdekeit. Legyen az belső-, vállalati struktúrát, vagy külső, céges partneri kapcsolatokat érintő érdek.

Az ember persze elgondolkozik azon, vajon szükségünk van-e még több agresszióra ebben az amúgy is agresszióban bővelkedő világban. Oswald Neuberger karrierkutató számtalan cégnél eltöltött többéves viselkedéspolitikai tanulmányára alapozva úgy vélekedik, hogy "Minden agresszív üzlet és viselkedés felégetett erdőt hagy maga után. Az ezt követő szociális izoláció pedig méreg a karrierre nézve." Neuberger meglátásával ellentétben azonban kétség kívül csakis pozitív visszajelzéseket hallani a résztvevőktől és a tréninget megrendelő nagyvállalatoktól egyaránt.

Meggondolandó azonban Weidner zárszava is: "Persze tettesnek lenni senki sem szeretne. Míg azonban a 'bárányok' élvezni tudják a finom nyári esték idilljét - addig a farkasok is ezt teszik. Csak egy kicsit jobban átélhetik azt!"